2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Fidesz-KDNP kampánynyitója

Következik:

Paláver 16:30

Varga: Nem áremelés, hanem béremelés

2016. július 29., péntek 12:55, frissítve: péntek 12:55

Légből kapott állításnak tartja és tagadja a nemzetgazdasági miniszter, hogy kemény áremeléseket pendített meg egy májusi rendezvényen.

A Népszabadság írt arról, hogy Varga Mihály a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumán egy bérekről szóló beszélgetésen zárt ajtók mögött azt vetette fel, hogy pár év alatt 20-25 százalékos drágulás is lehet a kiskereskedelemben. A tárcavezető szerint nem áremelésekről, hanem a béremelések mértékéről volt szó.

„Nem hangzott el ilyen kijelentés, sőt még a téma sem került elő a versenyképességi és konzultációs fórumon. Ez egy légből kapott állítás, nem foglalkoztunk ilyen kérdésekkel, a bérekkel, a béremelés ütemével foglalkoztunk, lehet, a Népszabadság informátora ezzel keverte össze a két számot, béremelés helyett a kiskereskedelem árnövekedését gondolta állításnak. Még egyszer hangsúlyozom, egy mondat sem igaz ebből” – fogalmazott.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!