2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Válságos az állapot, 3 ezer milliárdra lenne szükség

2017. július 16., vasárnap 18:22, frissítve: vasárnap 18:32

Válságos szinthez közelít országszerte a víziközmű-szolgáltatás működtetése a rekonstrukciós elmaradások miatt – ezt egy, a fejlesztési tárca egyik háttérintézménye által készített stratégiai dokumentum ismeri el. 3 ezer milliárd forintra lenne szükség a karbantartásokra és cserékre – ám a szolgáltatóknak erre nincs pénzük a rezsicsökkentés és a különadók miatt.

Egy ózdi portára ideiglenes vödörben viszik a vizet. Ez a megoldás néhány hétre szól, amíg tart a város ivóvízhálózatának cseréje. „Most gondolom, így jobb lesz, mert tisztább lesz a víz, meg nagyobb a nyomás, meg biztonságosabb lesz a rendszer, remélem legalábbis. Kicsit a munka mehetne gyorsabban, de ennyit bírnak ugye, meg a pénz is elfogyott, gondolom” – mondta egy helyi férfi.

Az elavult vezetékek cseréje kétmilliárd forintba kerül, ebből másfél milliárdot svájci forrásból finanszíroznak. „Itt már volt, mikor a csőtörés volt, nem is egyszer, úgyhogy ennek már aktualitása volt” – mondta egy másik helyi lakos.

Ugyanez a helyzet az ország településeinek jó részén, azzal a különbséggel, hogy a legtöbb helyen nincs miből felújítani a hálózatot. A Pécs melletti Mánfán például az állami cég helyett saját pénzből igyekeznek megoldani a javításokat. A település független polgármestere azt mondta, a rezsicsökkentés árát végső soron az önkormányzattal fizettetik meg.

„Mánfa körülbelül 800-900 ezer közötti összeget kap évente, ami nem fedezi minden esetben a javításokat. Az elmúlt évekre is rá kellett fizetnünk milliós tételeket. A vízmű ezt jogosan várja, csak az önkormányzatnak lassan nem lesz forrása, amiből ezt pótolja” – nyilatkozta Hohn Krisztina.

A vízművek országos állapotáról a Megyei Jogú Városok Szövetsége készített jelentést. Az Átlátszó.hu birtokába jutott dokumentum szerint a teljes hálózat töredéke van csak elfogadható állapotban. De ugyanerre az eredményre jutott az egyik baloldali kis párt is.

„Az Együttnek sokszor több éven át különböző írásbeli kérdéseire darabonként derül ki, hogy tőkét kell pumpálni ezekbe a cégekbe, amelyekben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő a tulajdonos közvetlenül, teljesen nyilvánvaló, hogy a cégek a kivetett különadó miatt kerülnek veszteséges helyzetbe, emiatt milliárdok, tízmilliárdok nem ruházódnak be ebbe a rendszerbe” – mondta Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke.

Pedig a vízműhálózat elhanyagoltsága komoly kockázatot jelent. A Hír TV-nek nyilatkozó klímakutató azt mondta, emiatt a rendszerbe kerülő víz 30 százaléka kárba vész.

„Csőtörés előfordulhat jó csőhálózat esetén is, különböző, előre nem jelezhető tényezők hatására is, de ettől függetlenül azért mindenképpen arra kell törekedni, főleg ismerve azt, hogy a következő időszakban a víz egyre nagyobb értéket fog képviseli, illetve hogy a mi hálózatunkban ivóvíz minőségű víz van, ami nagyon ritka, tehát erre vigyázni kell és lehetőség szerint a pazarlását megszüntetni” – fejtette ki Szalai Sándor.

A jelentés szerzői 3000 milliárd forintra becsülik a vezetékek országos felújításának költségét. Csakhogy erre egyelőre nem költene a kormányzat. Az átalakításokkal addig jutottak el, hogy a korábbi mintegy négyszáz céget néhány tucat vízszolgáltatóba tömörítették.

„Az előző rendszer sem volt jó, hiszen nagyon sok apró közműszolgáltató birtokolta és kezelte ezeket a rendszereket és ez nem jó, mert nem tudnak összehangolt rendszereket fejleszteni. Az a része, hogy legyen egy centralizáció, az szerintem rendben van, de a második probléma viszont az, hogy amikor a rezsicsökkentést kitalálták, akkor a kieső bevételeket nem pótolták központi forrásból” – mutatott rá Csárdi Antal, az LMP képviselője.

A háztartási vízszolgáltatás árát 10 százalékkal csökkentette annak idején a kormány, az ígéretek ellenére azonban arról egyelőre nincs szó, hogy a díj országszerte azonos legyen.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!