2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Bayer show

Következik:

Vezércikk 14:00

Vállalják kilétüket a tiltakozó meleg aktivisták

2017. február 16., csütörtök 09:14, frissítve: csütörtök 10:57

Név szerint feladják magukat azok az aktivisták, akik decemberben Ásotthalmon demonstráltak az önkormányzat muszlimellenes rendelete ellen.

Kiss Anna, a szegedi LMBT-közösségért csoport tagja azt mondta: tisztában vannak azzal, hogy akár 150 ezer forintra is megbírságolhatják őket, de vállalják kilétüket mindazok, akik részt vettek a tiltakozáson. „Egy alaptörvény-ellenes rendelet értelmében vonnak felelősségre ártatlan embereket, akik nem követtek el semmit, mindössze a véleménynyilvánítás szabadságával éltek, és ezt próbálja most az ásotthalmi önkormányzat valamilyen módon egy eljárással majd szankcionálni. Ami külön érdekes, még az, hogy most február 15-e van éppen, ez pont az a nap, amelyet a Csongrád Megyei Kormányhivatal törvényességi felhívásában megadott határidőként, hogy eddig a napig kell eltörölni az alaptörvény-ellenes rendeletet. Mint látjuk, nemhogy nem történt meg, hanem még alkalmazzák is a rendeletet” – nyilatkozta a Szegedi LMBT-közösségért csoport tagja.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!