2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Válasz helyett „Viszontlátásra!” a fideszes polgármestertől

Hír TV

2018. január 18., csütörtök 20:46, frissítve: csütörtök 21:06

A dunaújvárosi fideszes polgármesternek nincs véleménye az OLAF-jelentésről, pedig a közvilágítás-korszerűsítési beruházások ellenőrzése őket is érintette. A településen ugyan nem az Elios volt a kivitelező, de a helyi ellenzék szerint a gyatra kivitelezés miatt a köztéri LED-lámpák a javítgatások után sem váltak be.

– Kocsiból kevesebbet lehet látni, tényleg csak két fényszórót. A kocsit már nem lehet látni 20 méteren belül, vagy kívül – pontosan két évvel ezelőtt panaszkodott így egy dunaújvárosi férfi a Hír TV-nek. A városban előfordult, hogy rendőrök kísérték át a gyalogosokat a zebrán, pedig épp akkor fejeződött be a közvilágítás korszerűsítése. A helyiek szerint azonban a 255 milliós beruházás után az utcák sötétebbek lettek, mint azelőtt voltak.

A fejlesztés 85 százalékát az unió állta. Ez is része volt annak a közvilágítás-korszerűsítési országos programnak, amelyet most a Csalás Elleni Európai Hivatal, az OLAF is kifogásol.

Dunaújvárosban a közvilágítás korszerűsítését a Rosettum Kft. végezte – referencia nélkül, úgy, hogy alig 3 hónappal a közbeszerzés kiírása előtt vette fel ezt a tevékenységei közé. Sajtóinformáció szerint a cég az energiahivatal dunaújvárosi, fideszes vezetőjének közvetítésével kerülhetett a városba.

A baloldali ellenzék szerint a közvilágítás végül olyan gyatra lett, hogy utólag is költeni kellett rá. – Azóta, hogy ezt a programot átadták, közel 90 millió forintot költött el a város pluszban annak érdekében, hogy a felújított helyszíneken javítsa az egyébként uniós pénzből megvalósuló közvilágítást – mondja Pintér Attila, az MSZP–DK–Együtt dunaújvárosi képviselője.

Ez nem mindenki szerint sikerült.

– Félhomály van. Két marék szentjánosbogár többet világítana, mint amit ezek a lámpák leadnak.
– És ez miért lehet ön szerint?
– Hát mert rossz volt a kivitelezés. Nem megfelelő lámpatesteket szereltek fel – fogalmazott egy helybéli a Hír TV-nek.

A gyatra kivitelezés miatt költségvetési csalás gyanújával a Jobbik évekkel ezelőtt feljelentést tett, mert szerintük az új lámpatestek ára a kiszámlázott összeg felét sem érte el. A Polt Péter vezette ügyészség akkor nem látott okot nyomozásra. Ám az OLAF jelentése miatt újraindulhat a vizsgálat. A helyi Jobbik szerint ezért Dunaújvárosnak, mint érintett félnek, ki kell kérnie a dokumentumot a Csalás Elleni Európai Hivataltól.

– Ők egy fórumon elismerték, hogy ez elhibázott beruházás volt, azonban külön felénk nem történt semmi, illetve az OLAF-jelentésről még semmit nem kaptunk. Épp ezért fogom benyújtani ezt a határozati javaslatot, hogy nyílttá tegye minden városlakó számára ezt az egészet – nyilatkozta Barta Endre, a Jobbik dunaújvárosi képviselője.

– Polgármester úr, hadd kérdezzem már meg, hogy ki fogják kérni az OLAF jelentését a dunaújvárosi világítás ügyében?
– Telefonálnék, ha megengedi. Telefonálni szeretnék, ha megengedi. Köszönöm.
– Hadd kérjek már akkor egy interjút, ha befejezte.
– Viszontlátásra.

Cserna Gábor fideszes polgármester később egy előzetesen nyilvánosnak meghirdetett sajtótájékoztatón is hiába kérdeztük, az élményfürdő bejárásáról a Hír TV stábját kitiltották arra hivatkozva, hogy azon csak meghívottak vehetnek részt.

– Önkormányzati tulajdonban tartózkodnak, legyenek kedvesek elhagyni az épületet!
– Tehát a közvilágításról nem adna egy interjút nekünk? Közügyekről van szó, ugye közpénzből valósult meg, ezért szeretném, hogy az ön által vezetett testület döntéséről tájékoztassa a nézőinket.
– Nem nyilatkozunk! Viszontlátásra!

A dunaújvárosi ellenzék a közgyűlés jövő heti ülésén kezdeményezi a közvilágítás-korszerűsítési program napirendre vételét.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!