2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Vádat emeltek Fekete-Győr András ellen hivatalos személy elleni erőszak miatt

Hivatalos személy elleni erőszak miatt vádat emeltek a Momentum elnöke és 5 társa - köztük a kormánypárti politikusokat lámpavassal fenyegető Szarvas Koppány Bendegúz ellen. A vádirat szerint Fekete-Győr András és társai a 2018 decemberi Kossuth téri tömegdemonstrációkon a rendőröket üvegekkel és pirotechnikai eszközökkel dobálták meg és megpróbálták áttörni a Parlament épületét védő rendőrsorfalat.

  • Vádat emeltek Fekete-Győr András ellen hivatalos személy elleni erőszak miatt

A Központi Nyomozó Főügyészség vezetője, Keresztes Imre azt írta: vádirati tényállások szerint a 2018 decemberi Kossuth téri tömegdemonstrációkon részt vevő vádlottak a Parlament épületének védelmét ellátó rendőrsorfalba különböző tárgyakat - köztük üveget és pirotechnikai eszközt - dobtak, illetve tüntetőtársaikat és a rendőröket lökdösték azért, hogy a sorfalat áttörjék.

A vádlottak erőszakos magatartásukkal jogszerű eljárásukban akadályozták a rendőröket, akik a létesítménybiztosítási feladataikat emiatt csak megnehezítve tudták ellátni

- közölte a főügyész. Hozzátette: az elkövetők részben egymástól külön, egyes esetekben pedig közösen cselekedve, csoportosan követték el a cselekményeiket.

A veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségéről szóló törvényre tekintettel az ügyészség a vádiratok többségében azt indítványozta, hogy

a bíróság a vádlottakkal szemben tárgyalás nélkül, büntetővégzéssel hozzon döntést, és próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést szabjon ki rájuk. Egy vádlottra azonban végrehajtandó szabadságvesztést kértek, őt korábban csoportosan elkövetett garázdaság miatt már korábban próbára bocsátotta a bíróság.

Esetében az ügyészség nem látott lehetőséget egyszerűsített eljárásra, így azt kérte a vádhatóság, hogy az ő ügyében a bíróság az általános szabályok szerint járjon el.

Keresztes Imre emlékeztetett: a nyomozó ügyészség hasonló ügyekben eddig kilenc ember ellen emelt vádat, amelyekben a bíróság - hat esetben pedig már jogerős - ítéletet is hozott. A bíróság öt esetben 1 év vagy az alatti felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a vádlottakat, míg egy vádlottat 1 év 8 hónap, 2 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt.

Az ügyészség 2019. április 3-án jelentette be, hogy gyanúsítottként hallgatták ki Fekete-Győr Andrást, a Momentum Mozgalom elnökét hivatalos személy elleni erőszak miatt. Akkor azt írták:

a gyanúsított 2018. december 13-án este a Parlament főlépcsőjénél az épület védelmére felsorakozott rendőrök felé célzottan egy meggyújtott füstképző eszközt hajított, és a kibocsátott füst a sorfalban lévő rendőrök látását és légzését akadályozva megnehezítette a létesítménybiztosítási rendőri intézkedést.

Fekete-Győr András akkor panasszal élt a gyanúsítás ellen és nem tett vallomást.

Az ügyészség ugyancsak 2019 áprilisában Szarvas Koppány Bendegúzt is hivatalos személy elleni erőszak miatt hallgatta ki, aki ugyancsak panasszal élt a gyanúsítás ellen és szintén nem tett vallomást. Őt akkor az ügyészség közlése szerint azzal gyanúsították meg, hogy 2018. december 12-én és 13-án az Országgyűlés épülete előtti tüntetéseken a rendezvény biztosítását, illetve

a Parlament épületének védelmét ellátó rendőrsorfal tagjai felé célzottan eldobott egy nem azonosítható tárgyat, több meggyújtott füstképző eszközt, továbbá egy kapszaicinoid hatóanyagú könnygázszóró palackkal a rendőrsorfal tagjai irányába fújt. Az ügyészség szerint a rendőrök felé dobott egy szikrázó tárgyat is, amellyel eltalált egy rendőrt.

Az ügyészség korábbi közleményeiben arra hívta fel a figyelmet, hogy a hivatalos személy elleni erőszak bűntettének alapesete egy évtől 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

 

Hír TV - MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!