2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

„Előrelépés, hogy Orbán már nem magát azonosítja az országgal”

2017. június 28., szerda 05:13, frissítve: szerda 13:43

Vadai Ágnes szerint ha valaki olyan „mazochista”, hogy végignézte a kormányfő keddi beszédét, akkor az annak inkább csak a retorikáján lepődhetett meg. A miniszterelnök nagy politikai elképzelése: Magyarország kivezetése az unióból, vélekedett az Egyenesen stúdiójában. A DK alelnöke hozzátette: a nyarat már látjuk, az ősz, a tél meg a tavasz is igen „forró” lesz.

Nagy rendezvénnyel zárta a nemzeti konzultációt a kormány a keddi napon, ahol többek között Semjén Zsolt, Kósa Lajos, Varga Mihály és Orbán Viktor miniszterelnök is felszólalt, és indokolta mindazt, amit a konzultációt visszaküldők is válaszoltak. A visszaküldött ívek alapján az derült ki, hogy az emberek valamivel több mint 99 százaléka támogatja mindazt, amit kérdezett tőlük a kormány.

Vadai Ágnes időpocsékolásnak értékelte a beszédeket, szerinte sejthető volt, amiről szó esett. De az sem lepte meg őt, és pártársait, hogy a miniszterelnöki beszéd, illetve a felvezető, „töltelék beszédek” egésze Európa ellen mentek. „Kivéve, amikor smúzoltak Orbánnak” – tette hozzá. „De nem csodálkozunk, hogy Orbán Viktor Európa ellen, az európai gondolat ellen foglal állást, hiszen ő alapvetően a putyini mintát követi. A macroni vagy merekli politika tőle nagyon messze áll.”

A DK alelnök azt viszont előrelépésnek tekinti Orbán Viktor esetében, hogy „már nem saját magát és a kormányát azonosítja Magyarországgal, hanem azt az 1,6 millió embert”, aki részt vett a nemzeti konzultációban, amit egyébként egy cirkusz jelzővel illetett. Szerinte olyan érdemi kérdésekben lenne érdemes konzultálni, mint az oktatás, egészségügy, vagy hogy milyen legyen a nyugdíj vagy a bérrendszer.

„Ha valaki olyan mazochista, hogy délután, 40 fokban végignézte ezt a beszédet, akkor a tartalmán, hogy Európa-ellenes, szembemegy azzal az európai szociális szolidaritással, szabadsággal, azzal az európai világgal, amelyért mi magyarok mindig küzdöttünk, ezen meg sem lepődik. Inkább az a retorika, amit ott lehetett hallani, volt megdöbbentő rész számomra” – fogalmazott, utalva a miniszterelnök azon szavaira, miszerint  Magyarországon maffiaszerűen tevékenykednek civil szervezetek, akik bűncselekményt követnek el.

Szerinte ha Orbán Viktor kapott olyan információt a titkosszolgálatoktól vagy Pintér Sándor belügyminisztertől, hogy tevékenykednek Magyarországon olyan személyek és szervezetek, amelyek konkrét bűncselekményt követnek el, akkor neki állampolgári, sőt, képviselői, sőt, miniszterelnöki kötelessége konkrét feljelentést tenni. Vadai Ágnes reméli, hogy ennek az ügynek lesz folytatása.

Láthatóan a választás már úgy áll, hogy Orbán vagy Európa…

A DK alelnöke szerint teljesen nyilvánvaló, hogy Orbán Viktor a keddihez hasonló beszédeivel, amelyeknél sokkal „élesebbekre” is számít szeptembertől, azt a politikai elképzelését erősíti, hogy Magyarországot kivezesse az Európai Unióból.

Az Egyenesen stúdiójában szó esett a lex Felcsútról is, hogy hiába van több jogerős bírósági ítélet, egyre biztosabb, hogy a Gyurcsány-párt, illetve a közvélemény nem fogja megtudni, hogy a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány mire is költi a taopénzeket.

Ezzel kapcsolatban annyit mondott, ez jól jellemzi a rendszer működését, hogy kikerülik, átverik – szavai szerint – a bíróságokat, és egyben mindenki mást is. Szerinte az egy közérdekű adat, hogy tudják a polgárok, hogy az általuk befizetett pénzből hova tesznek, mire költenek. De hozzátette: „kár azt gondolnia Orbán Viktornak, hogy amíg világ a világ, ez így lesz. […] Nem normális, hogy itt elszórnak milliárdokat, és se ön, se én, se senki más nem tudja – az érintetteken kívül –, hogy mire is, hova is költötték. Azt gondolom, hogy nekünk, magyaroknak kell a kezünkbe venni itt a dolgokat, és ez a 2018-as kormányváltás után így is fog történni” – húzta alá Vadai Ágnes.

A teljes beszélgetés itt tekinthető meg.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!