2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Sissi zsiráfjától a biodómig 03:00

V4: európai tényező lehet az együttműködés

2015. október 10., szombat 12:33, frissítve: szombat 12:47

Európai politikai tényezővé emelheti a visegrádi csoportot a schengeni külső határok védelme érdekében kötött határrendészeti együttműködés – közölte Németh Zsolt.

A külügyi bizottság kormánypárti elnöke hangsúlyozta: ha a V4-ek meg tudják védeni schengeni határaikat, akkor Európának is képesnek kell lennie a görög–török határ biztosítására. Arra a kérdésre, hogy kifizeti-e a magyar fél a horvát vasutak által követelt 30 ezer eurót a migránsokat Magyarbólyba szállító vonat lefoglalásáért, a politikus úgy reagált: a horvát választások után tárgyalnak majd a követelésről.

„– A választásokat követően majd lehűlnek a kedélyek, és akkor majd megbeszéljük ezeket a kérdéseket. Nem tudom természetesen elfogadni azt a fajta szemléletet, ami ezekben a közlekedési miniszter által megfogalmazott kijelentésekben meghúzódik, ez azt hiszem, hogy értelemszerű.
– Akkor egyelőre nem fizetik ki?
– Megvizsgáljuk a horvát javaslatot és visszatérünk rá, amikor ez indokolt.”

A horvát közlekedési miniszter pénteken jelentette be, hogy mintegy 30 ezer eurót, vagyis csaknem tízmillió forintot számláz ki a MÁV-nak a magyarok által lefoglalt különvonat miatt. A politikus szerint ekkora kárt okozott, hogy a szerelvényt hetekig nem tudták használni, ráadásul szeméttel, fekáliával tele kapták vissza. A vonat három hete több mint ezer migránst szállított a magyarbólyi vasútállomásra. A magyar kormány szerint engedély nélkül lépte át a határt a horvát rendőrök kíséretében.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!