2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:35

Ünneplés és tüntetés is jutott a tanévnyitóra

2016. augusztus 31., szerda 07:24, frissítve: szerda 08:08

Tüntetések voltak több vidéki iskolában is a nemzeti tanévnyitó ünnepséggel egy időben. Szegeden például a Klik által kinevezett igazgató személye ellen szerveztek demonstrációt. A szaktárca minisztere a tanévnyitón azt mondta: szinte minden vitás kérdést sikerült rendezni a közoktatásban.

Az érdi Gárdonyi Géza iskolában nyitotta meg a tanévet az emberi erőforrások minisztere. Balog Zoltán miniszter úgy fogalmazott: a városvezetés és a szaktárca régóta egyetért abban, hogy a központosítás nem jelenti hátrányt az iskoláknak. „Az elmúlt időszakban a három legsúlyosabb, leghangsúlyosabb vitakérdés: a diákoknak a terhelését jelentette, az intézményvezetői jogköröket, valamint a működtetésnek a viszonyait. Mindhárom kérdésben, bízom benne, hogy ezt többen így értékelik, a pedagógus kar, és bízom benne, hogy a szakszervezetek is, hogy azért léptünk előre. Bár kétségtelen, hogy vannak még feladatok” – fogalmazott az Emmi vezetője.

Az LMP szakpolitikusa a tavaszi tanártüntetésekre emlékeztetve kockás ingben érkezett az ünnepségre. „Úgy éreztük, hogy azért fontos most erre az alkalomra eljönni, kockás ingben eljönni, mert jelen pillanatban is, amikor ez a tanévnyitó zajlik, akkor is, országszerte számos helyen tüntetések zajlanak. Tüntetések például az iskolaigazgató kinevezése ellen, hiszen számos helyen ez óriási probléma” – jegyezte meg Ikotity István országgyűlési képviselő.

A szegedi Deák Ferenc Gimnázium igazgatói székéért hárman versengtek: a volt igazgató, az egyik tanár és a kisteleki tankerület vezetője. A fenntartója eredménytelennek nyilvánította a pályázatot, majd a tanárok kérése ellenére megbízta a kisteleki tankerületi igazgatót az intézmény vezetésével. A keddi demonstráción közel 150-en vettek részt. „Ha a mai magyar valóságból indulunk ki, akkor ez akár azért is lehet, mert a gimnázium elsőként, elsők között csatlakozott a miskolci kollegáik felhívó leveléhez. De azt is gondolhatom, hogy ez egyszerűen csak a hétköznapi erőfitogtatás a hatalom részéről” – nyilatkozta Lovas Mária, a demonstrációt szervező diák édesanyja.

Szeptembertől országszerte másfél millió diák kezdi meg a tanulmányait a közoktatásban.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!