2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Sissi zsiráfjától a biodómig 03:00

Belföld

Uniós források: minden kötelezettségének eleget tett hazánk

Közel 200 ezer pályázatot támogatott a kormány a 2014-2020-as fejlesztési időszakban, az elszámolások tervszerűen zajlanak, minden kötelezettségének eleget tett hazánk az Európai Unió felé – jelentette ki a Hír TV-ben Schanda Tamás. Az államtitkár szerint a fejlesztési források nagyban hozzájárulnak Magyarország erősödéséhez.

  • Uniós források: minden kötelezettségének eleget tett hazánk

Magyarország számára közel 9000 milliárd forintnyi fejlesztési forrás állt rendelkezésére Európai uniós forrásból, de ezt az összeget a magyar kormány több száz milliárd forinttal egészítette ki – mondta az európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár. A politikus stúdiónkban arról beszélt, ezt annak érdekében tették, hogy minél több kezdeményezett, minél több projekt számára tudjanak fejlesztési forrást biztosítani a 14-20-as, tágabb értelemben a 2023-as időszak végig, hiszen ezen fejlesztési időszakban megvalósuló programoknak a zárása eddig is eltarthat.

„Ha megnézzük ennek a forrásnak a felhasználását, ami még javában zajlik, hiszen ha körbenézünk az ország bármelyik pontján, akkor sok-sok helyen láthatjuk, hogy Széchenyi 2020, ez az a fejlesztési program, amiről itt most beszélgetünk. Ezek a programok ezen fejlesztési forrásokból valósulnak meg. Ha megnézzük a nemzetközi összehasonlítást, akkor azt láthatjuk, hogy hazánk kiemelkedően sikeres ezen források felhasználásában, hiszen a pályázati összeg teljes egészét meghirdettük, minden egyes forint elérhető volt már 2017 közepe táján a pályázók számára, sőt a pályázók számára döntéseket is meghoztuk, az elbírálás is megtörtént, a kifizetések is megtörténtek. Közel a 60 százalékát rendelkezésre álló forrásnak már eljuttattuk a végső kedvezményezettek számára” – így az államtitkár.

Több mint 300 ezer pályázat érkezett ebben a fejlesztési időszakban, és ebből közel 200 ezer pályázatot támogatni is tudtak. „Ebből is látszódik, hogy nagyon sok kezdeményezettje van ezeknek a forrásoknak, és ezek a fejlesztési források nagyban hozzájárulnak Magyarország erősödéséhez” – szögezte le az államtitkár. Tervszerűen zajlanak az elszámolások, árulta el. Kitért rá: a 9000 milliárd forint teljes egészére megtörténtek már a kötelezettségvállalások, a programok pedig a következő években is zajlani fognak – „hiszen ezek nem egy, kettő, hanem nagyon sok esetben három-négy-öt évet is felölelnek, és nagy fejlesztéseket tudunk ezekből megvalósítani.

Ismert, támogatásukról biztosították a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről szóló megállapodás tervezetét hétfőn a bennmaradó európai uniós tagállamok szakminiszterei. A britek kilépéséhez kapcsolódóan azonban voltak olyan kijelentések, hogy a már megszavazott, 2020-ig tartó uniós fejlesztési ciklust is érintheti a folyamat. Az államtitkár annak a véleményének adott hangot, hogy bíznak egy rendezett kilépésben a Brexit vonatkozásában, így az Egyesült Királyság teljesíteni fogja azokat a kötelezettségeit, amelyek az Európai Unió felé fennállnak.

A kohéziós források esetleges csökkenésével kapcsolatban úgy fogalmazott, az Európai Unió politikai elitje legalább két súlyos hibát elkövetett. „Az egyik, hogy hagyta az Egyesült Királyságot kilépni az Európai Unióból, a másik pedig, hogy hagyta az illegális bevándorlókat, a migránsokat belépni az unióba. „Ha látjuk ezt a két stratégiai hibát, akkor rögtön megérthetjük, hogy ezek a kérdések határozzák meg az unió intézményrendszerének napirendjét. Így amikor az Európai Unió következő költségvetéséről beszélünk, akkor is ez a két érv szokott elsősorban elhangozni, hogy egyrészt azért kell csökkenteni a forrásokat, mert a britek kilépnek, másrészről pedig további forrásokra von szükség az Európai Bizottság véleménye szerint a migránsok integrációjára” – mondta.

Tekintse meg a teljes beszélgetést:

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Lukács Sándor: "A kincs az az üzenet, amit át tudunk adni úgy a lelkekben minél tovább megmaradjon. És te, Gézus… ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál... A jó Isten legyen veled."
Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Jakab István rámutatott: A feliratkamara megerősítésre került, kamarai falugazdász hálózat megerősítésre került és a falugazdászok mint falugazdász szaktanácsadók végzik április elsejétől a munkájukat.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!