2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Háború Ukrajnában 13:00

Újra lenne VII. kerületi polgármester Hunvald György

Hír TV

2017. december 18., hétfő 22:05, frissítve: kedd 08:03

Hunvald György újra lenne polgármester a VII. kerületben. Az MSZP-s politikus Egyenesen című műsorunkban azt mondta: ha 2019-ben még lesznek kerületek Budapesten, akkor szívesen elindulna az önkormányzati választáson, mint erzsébetvárosi polgármesterjelölt. Viszont ha a Fidesz kétharmaddal nyer áprilisban, akkor szerinte még a kerületeket is eltörlik a fővárosban. A VII. kerületi MSZP elnöke arról is beszélt, hogy ő Heller Ágnessel ért egyet: mindenkinek össze kell fognia a Fidesszel szemben, csak így lehet megverni őket. Szerinte még egy ilyen ziccer nem lesz, ha ezt most kihagyja az ellenzék, akkor mehetnek a süllyesztőbe.

– Ha a sors megadja, akkor szívesen megpróbálja az ember.
– A polgármesterséget nem a sors adja.
– Nem, a polgármesterséget az fogja adni, hogy a következő választáson lesz-e kétharmada a Fidesznek, vagy sem, mert ha lesz kétharmada, akkor minden elemző azt mondja, hogy a budapesti kerületek megszűnnek.

Tekintse meg a teljes beszélgetést:

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!