2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Napi aktuális 23:30

Belföld

Ujhelyi: Már az EP-kampányról egyeztet az ellenzék

  • Ujhelyi: Már az EP-kampányról egyeztet az ellenzék

Már egyeztetnek az európai parlamenti választás kampányáról az ellenzéki pártok – mondta a Hír TV kérdésére a szocialisták európai parlamenti képviselője. Újhelyi István szerint közösen kell mozgósítaniuk az ellenzéki szavazóbázist. A szombati tüntetésen Tóth Bertalan az MSZP frakcióvezetője beszélt arról, hogy egységet kell teremteni az európai parlamenti és az önkormányzati választásokon is.

„Az ellenzéki pártoknak félre kell tenniük a versengést és a múlt sérelmeit is. Nem hiszem hogy, én azzal lennék vádolható, hogy a Jobbikkal az elmúlt évtizedben olyan nagyon szoros kapcsolatot ápoltam volna, hiszen én pereskedtem velük, számtalan konfliktusunk volt a Parlamentben. Mégis azt gondolom, hogy akár az önkormányzati választásokon, akár az EP-választáson meg kell találjuk a közös hangot” – mondta az ellenzéki képviselő.

Mivel listás szavazással döntenek az európai parlamenti képviselőkről, az LMP-s Csárdi Antal szerint nincs szükség ellenzéki összeborulásra. A politikus azt mondta a Hír TV-nek: nem tudják hogy a szocialisták milyen együttműködésről beszélnek. Szerintük inkább az önkormányzati választásokon lehet szükség egyezségre, ahol a Jobbikkal való szövetséget sem vetik el.

„Ezt helyben el kell tudni dönteni, én nem zárom ki a Jobbikkal való együttműködést. A Jobbik politikája ma már egy sokkal néppártibb irány és azt gondolom, hogy ez már vállalható lehet egy együttműködés kapcsán” – mondta.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!