2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Ujhelyi István kifelejtett valamit a vagyonnyilatkozatából?

A Magyar Hírlap kiderítette, hogy Ujhelyi Istvánnak, az MSZP EP-választási kampányát vezető, patkányozó szocialista politikusnak van egy a 2014-es vagyonnyilatkozatából valahogyan kifelejtett sok millió forintos értékű és haszonélvezeti jogként birtokolt badacsonyi ingatlana.

  • Ujhelyi István kifelejtett valamit a vagyonnyilatkozatából?

Magyar Hírlap értesülése szerint Ujhelyi István a vagyonnyilatkozatában elfelejtett feltüntetni egy több tízmillió forint értékű holtig tartó haszonélvezeti jogot. Feltehetően talán éppen annak a nagy értékű balatoni villának a haszonélvezeti jogát, amire a csődbe jutott Szeviép egykori vezérigazgatója, Baranyi Sándor részben utalhatott a Délmagyarországnak adott nagy port kavaró interjúban.

Mint ismeretes Baranyi ebben az interjúban azt állította, hogy 2008-ban Ujhelyi segítségét, amelynek révén jelentős állami megrendeléshez juthattak, azzal hálálták meg, hogy finanszírozták a Szeged-Szőregen lévő házának, illetve a Badacsonytomajban fekvő nyaralójának a felújítását körülbelül harminc-negyven millió forint értékben.

Ujhelyi ezt követően tagadta, hogy ingatlanainak felújítása ilyen módon megtörtént volna.

A Magyar Hírlap viszont most talált egy eddig a közvélemény előtt ismeretlen ingatlant, amelynél akár meg is történhettek részben a sajtóban megszellőztetett ellentételezési felújítások.

A lap szerint a Badacsonytomaj 1054 helyrajzi számú 714 nm területű kivett hétvégi ház, udvar megnevezésű ingatlant Ujhelyi édesapja a tulajdoni lap adatai szerint 2012 decemberében a politikus négy gyermekének ajándékozta, míg fia, Ujhelyi István holtig tartó haszonélvezeti jogot kapott. Az érintett több tízmillió forint forgalmi értékű telek és ház vagyoni értékű jogát azonban a magyar Országgyűlés tagjaként Ujhelyi nem vallotta be 2014-ben benyújtott vagyonnyilatkozatában.

A Magyar Hírlap szerint ez a feledékenység annak az ismeretében különösen érdekes, hogy Ujhelyi édesapjának volt még egy másik ingatlana is Badacsonytomajban, – az említett panorámás házaktól nagyjából egy kilométerre – egy 1077 négyzetméteres telken álló faház, amelyet 2013. január 28-án ajándékozott a fiának. Ennek a tulajdonjogát Ujhelyi István a 2014-es vagyonnyilatkozatában bevallotta, míg a másikat ugyanekkor „kifelejtette”.

Ujhelyi Istvánhoz a feledékenysége kapcsán a Magyar Hírlap kérdéssel fordult, amely így szólt:

A 2014-es vagyonnyilatkozata, összevetve a rendelkezésünkre álló adatokat, álláspontunk szerint ellentmondást tartalmaz. A Badacsonytomaj 1054 helyrajzi számú 714 nm területű kivett hétvégi ház udvar megnevezésű, gyermekei tulajdonában álló ingatlanon Önnek a tulajdoni lap szerint haszonélvezeti joga áll fenn 2012 decembere óta. Ezt azonban nem találtuk a vagyonnyilatkozatában. Kérjük, a fentiek vonatkozásában tájékoztatni szíveskedjen!

A lap közlése szerint eddig még nem érkezett válasz kérdéseikre a szegedi szocialista kötődésű európai parlamenti képviselő politikustól.

Magyar Hírlap / 888.hu

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!