2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Origo: Újbuda ellenzéki polgármester-jelöltje szexuálisan zaklatott egy orvosnőt

Több alkalommal szexuálisan zaklatta László Imre, az ellenzék újbudai polgármesterjelöltje az egyik női beosztottját, egy orvosnőt 2012 környékén - erről számolt be a történtek elszenvedője az Origónak, kiemelve, hogy az egyik alkalommal dulakodásig fajultak az események. Szavaiból kiderült, a korábban orvos-igazgatóként dolgozó Gyurcsány-párti politikus durván visszaélt a hatalmával, megalázó helyzetbe kényszerítve a szakmájában elismert beosztottját.

  • Origo: Újbuda ellenzéki polgármester-jelöltje szexuálisan zaklatott egy orvosnőt

Az áldozat állítása szerint az asszony 2012-ben került kapcsolatba László Imrével, amikor is beosztottja lett - az akkor orvos-igazgatói pozícióban lévő DK-s politikusnak - a Swiss Medical Services Kft. nevű magánklinikán. Elmondása szerint keveset találkozott vele, mivel míg László a központban, addig ő kijjebb dolgozott. „Nem lehetett kiismerni, a mai napig nem tudom, milyen ember László Imre. Már az első találkozásunkat követően egyfajta bizalmatlanság alakult ki bennem vele szemben, mert úgy nézett rám. Az elejétől fogva nem bíztam meg benne” - mesélte, a kezdetekben milyen volt a viszonya az ellenzék mostani XI. kerületi polgármesterjelöltjével. Főnöki minőségéről azt mondta az Origónak, hogy László keménykezű vezető volt, aki rendszeresen durva stílusban utasítgatta beosztottjait, ezzel feszült légkört teremtve a munkahelyen. Egy darabig nem volt probléma, hiszen keveset érintkeztek a hétköznapokon, a bajok ott kezdődtek, amikor a Gyurcsány-párti politikus finoman tudtára adta, többet és mást akar tőle, mint amit egy átlagos főnök-beosztotti viszony indokolttá tett volna. „Ez egy hosszabb folyamat volt. Én ugye messze dolgoztam a központtól, László néha kijött hozzánk - ahogy mondta - ellenőrizni. 

Éreztette, valamit akar tőlem, többször hozzáért a kezemhez. Egyre egyértelműbbé tette, valami mást is akar”  - vázolta elcsukló hangon az asszony, a dolgok hogyan fordultak át rossz irányba. Nagyon rossz irányba.

„Arra kért, simogassam meg a nemi szervét”

Ilyen előzmények után történt, hogy az egyik tisztességesen ledolgozott hónap után bement a központ pénzügyi részlegébe, hogy felvegye a havi fizetését, amikor is László behívatta a szobájába. Elmondása szerint az orvos-igazgatónak a magánklinika ügyvezetőjével volt közös szobája, amit felváltva használtak. „Az az igazság, hogy féltem. Féltem egyedül találkozni, egy szobában lenni vele” - emlékezett vissza, hogy már a megbeszélés elején rossz előérzete volt. Bár reménykedett, hogy László csak munkaügyek miatt hívatta be, hiszen számtalan megbeszélnivalójuk lehetett volna, végül a létező legrosszabb forgatókönyv valósult meg. 

Lehúzta a sliccét, elővette a nemi szervét, és kérte, hogy simogassam meg. Teljesen le voltam döbbenve, szóhoz sem tudtam jutni  - mesélte a mai napig a történtek hatása alatt lévő asszony, aki visszautasította az ellenzék újbudai polgármesterjelöltjének szexuális ajánlatát. „Azt mondta, nagyon szeretné, és nagyon akarja. Mondtam, hogy szó sem lehet róla. Ezután megkérdezte tőlem, tudom-e, hogy ő a klinika orvos-igazgatója? Mondtam, hogy tisztában vagyok ezzel, de nem erre vettek fel. Orvos vagyok, nem utcalány.” 

Ez hatalommal való visszaélés!  - értékelte most, évekkel később az eseményeket. Emlékei szerint a karakán nem után a DK-s politikus felöltözött, viszont nem kért bocsánatot tőle, mert „nem ez volt a stílusa”. Normális esetben azt gondolná az ember, ezzel nyugvópontra tért a történet. Nem így történt.

Dulakodásig fajult

A kétségbeesett szakorvos kevés emberrel osztotta meg a megalázó történetet, közöttük volt az asszisztense, aki miután megtudta, mi történt közvetlen főnökével, megkérdezte tőle, „eddig nem tűnt fel neked, hogy milyen ember ez a László Imre, valami nagyon nem stimmel vele”. Kétségtelen, hogy nem a szokásos mederben folytatódtak az események: az orvosnő elmondása szerint László többször be akart menni abba az épületbe, ahol dolgozott, de a biztonsági szolgálatnak előre jelezte, ne engedjék be a hozzájárulása nélkül. „Egyszer konkrétan az ablakból néztem, ahogyan kiparancsolták” - fogalmazott. Odáig fajult a dolog, hogy az asszony csak bujdokolva merte felvenni a fizetését: asszisztense hívogatta a központot, mikor tartózkodik bent László, és ha nem volt bent, csak akkor ment be érte. „Ennyire féltem tőle” - összegzett. 

A macska-egér harcot követően érkezett el az ügyvezető által összehívott novemberi „meeting”, ahová a magánklinika orvosai voltak hivatalosak. A megbeszélés előtt azonban az intézmény tulajdonosa és László behívatták a közös szobájukba azért, hogy elmondják, januártól a központban fog dolgozni, mert „ott nagyobb szükség van rá”. „Sosem felejtem el azt a kaján vigyort, ami kiült László Imre arcára” - mondta az Origónak megrendülten a nő, akinek ekkor esett le, mire megy ki a játék. Az új pozíciójában ugyanis a létező legkorábbi időpontban kezdett volna, amikor Lászlón kívül gyakorlatilag senki nem tartózkodik bent az épületben, ráadásul  rendelője éppen a főnöke szobája mellett lett volna. Ekkor már megfogalmazódott benne, hogy ezen a munkahelyen nincs tovább, és ezt közölni is szerette volna velük. Csakhogy az ügyvezető váratlanul kivágtatott a szobából, és így kettesben maradt a DK-s politikussal, aki egyből kulcsra zárta az ajtót. „Ilyet eddig sosem tett” - mondta az orvosnő, akire  az ellenzék XI. kerületi polgármesterjelöltje azonnal rátámadt, az asztalán akarta megerőszakolni. 

Az asszony nem hagyta magát, és így tettlegességig fajultak a dolgok: miután a DK-s politikus közeledett feléje, erősen meglökte, aki így az üvegajtónak esett. Ha ez betört volna, akkor László nagy valószínűség szerint leesett volna az első emeletről. Nem így történt, az üvegajtó megtartotta a politikust, aki mellett az asszony - kinyitva a kulcsra zárt ajtót - kirohant a szobából. Miután kimenekült László karmai közül, azonnal megkereste az ügyvezetőt, akinek egyrészről elmesélte a történteket, másrészről közölte vele, ez volt az utolsó napja a klinikán. A vezető megértő volt vele, és elfogadta a döntését, ugyanakkor értetlenségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy miért nem mesélte el ezt korábban, akkor „talán másképp alakultak volna a dolgok”. 

„Szörnyű lenne, ha egy ilyen ember nyerne”

„Ez nem lehet igaz, hogy ez velem történik. Nem igaz, hogy pont egy ilyen embert fogok ki” - így értékelte a megrendült hölgy a történetét 2019-ben. Elmondása szerint megpróbált minél kevesebbet gondolni arra, mi történt vele, aztán egyszer csak felbukkantak László Imre választási plakátjai Újbuda utcáin. Mostanában éppen ezért nagyon sokszor eszébe jutnak a történtek, amelynek minden percére kristálytisztán emlékszik. 

A plakátokra nézek, és nem értem az embereket. A nézése, az elején sem szerettem a nézését, de most már tudom, mi van mögötte  - fogalmazott azzal kapcsolatban, milyen érzések kerítették hatalmába, amikor újra szembesülnie kellett a Gyurcsány-párti politikus fotóival. 

Szörnyű lenne, ha nyerne, akkor úgy érezném, az élet nem igazságos, Nem nyerhet egy olyan ember, aki ilyet csinál egy másikkal. Nagyon rosszul érezném magam - mondta az Origónak az orvosnő, hozzátéve, családjának a mai napig nem mesélte el, milyen megalázó helyzeteket kellett elviselnie munkája során. Egyedül a kisebbik fia tudja, mi történt vele, aki megerősítette, jól tette, hogy otthagyta a magánklinikát. „Gondolja, hogy egy ilyen ember megváltozik?” - ezzel zárta gondolatait a megalázott és feldúlt asszony, aki kételkedik abban, hogy a DK-s politikus megváltozna polgármesterként.

A DK színeiben politizáló László Imre mindent tagad és jogi lépéseket tervez az ügyben

Magyar Hírlap, Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!