2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

A Hold válaszolt - Portréfilm Bay Zoltánról 10:50

Belföld

Újabb támadás lehet a kárpátaljai magyarság ellen

Zsigmond Barna Pál kiemelte: az ülésen Tóth Miklós kárpátaljai képviselő beszámolt arról, hogy Ukrajna milyen reformot tervez a közigazgatás területén.

  • Újabb támadás lehet a kárpátaljai magyarság ellen

Közlése szerint az ukrán törvényhozás napirendjén a régiók átszervezése szerepel. Ha a jogszabályt jelen formájában fogadják el, az egy újabb támadás lehet a magyar közösség ellen, hiszen úgy rajzolnák át a területi közigazgatási térképet, hogy az hátrányos lenne a magyar közösség számára - mutatott rá a fideszes képviselő.

A politikus azt mondta: Ukrajnának meg kellene fontolnia a jogszabály elfogadását, hiszen az oktatási törvény és a nyelvtörvény után egy harmadik jogszabály születne, ami hátrányosan érinti a kárpátaljai magyarságot.

Zsigmond Barna Pál kitért arra is, hogy a Velencei Bizottság a közelmúltban megállapította: a nyelvtörvény vonatkozásában Ukrajna megszegte nemzetközi kötelezettségeit, az általa vállalt kétoldalú nemzetközi kötelezettségeket, valamint a nemzetközi jogot is.

Örvendetesnek nevezte, hogy a Velencei Bizottság rögzítette, az ukrán nyelvtörvény ellentétes a nemzetközi joggal.

"Mi azt valljuk új elnök, új remény" - fogalmazott, hozzátéve: remélik, hogy Ukrajna hatályon kívül helyezi az oktatási törvényt és a nyelvtörvényt, és nem ebben a formában fogadják el a közigazgatási törvényt.

Magyarország abban érdekelt, hogy a két ország közötti kapcsolatok normalizálódjanak, és abban a pillanatban, hogy Ukrajna visszatér a korábbi gyakorlathoz, és kedvezően bánik az ottani magyar közösséggel, akkor Magyarország hajlandó feloldani vétóját a NATO-val való együttműködés vonatkozásában - hangsúlyozta Zsigmond Barna Pál.

Az ülésen meghallgatták Szili Katalin miniszterelnöki megbízott beszámolóját az autonómia-helyzetről. Zsigmond Barna Pál elmondta, pozitív példa a vajdasági helyzet, a szerbiai magyarság széleskörű autonómiát élvez és szerb-magyar kapcsolatok még sosem voltak ilyen jók, mint most.

Ugyanakkor a többi régiót illetően a jelen lévő határon túli képviselők nem szolgáltak jó hírekkel. Ukrajnában kifejezetten rossz a helyzet, Románia vonatkozásában remélik, hogy a közeljövőben sikerül új alapokra helyezni a román-magyar kapcsolatokat, és a választások után sikerül kialakítani egy stratégiai jó viszonyt - mutatott rá. Szintén remélik, hogy a szlovák választások után lesz képviselete az ottani magyar közösségnek, és ez esetben lesz lehetőség előrelépni kisebbségi ügyekben is - tette hozzá a kormánypárti politikus.

MTI 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

A nap kérdése

A nap kérdése

Büszke lehet Európai Parlamenti munkájára a magyar baloldal?
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!