2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Újabb ötlete van az összefogásra Juhász Péternek

2017. március 28., kedd 11:04, frissítve: kedd 11:05

Közös választási listát, jelölteket és miniszterelnök-jelöltet tervez 2018-ra az Együtt elnöke az LMP-vel, a Párbeszéddel, a Momentummal és a Magyar Kétfarkú Kutya Párttal.

Juhász Péter szerint szükség van az általa csak új pólusnak nevezett összefogásra, amibe a 2010 előtti baloldali világ, tehát az MSZP, a DK és a Liberálisok már nem férnek bele.

A pártelnök a Hír TV-nek azt mondta, csak így lehet leváltani Orbán Viktort és kormányát, azonban a tárgyalásokat a pártokkal még nem kezdte meg. A politikus az új összefogás sikere érdekében belvárosi önkormányzati képviselő mandátumáról is lemond.

„Valamilyen módon elő kell állítani azt a helyzetet, hogy az LMP, az Együtt a PM, a Momentum akár, akár egy kétfarkú kutyapártos külső támogatással egy közös listán induljon. Nem lezárva ezt a listát, értem ezáltal azt, hogy az újonnan létrejövő formációkból is, hogy ha azoknak van politikai támogatottsága, akkor természetesnek gondolom, hogy be lehet venni embereket, vagy be lehet venni szervezeteket. Én azt gondolom, egy ilyen együttműködés lenne szerencsés, hogy ha ilyen értelemben két lista elő állna, egy MSZP–DK-lista, illetve az új pólus listája, és ez a két lista egymással koordinálni tudna a helyi jelöltek szintjén, akkor van esély a kormányváltásra, de így igenis van esély rá” – jelentette ki Juhász.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!