2024. 10. 03. Csütörtök Helga napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:10

Belföld

Újabb budapesti színházi botrány

A baloldal attól fél, hogy júniusban elveszíti Budapestet, és ebben az esetben - gondolják ők - nem biztos, hogy 2025-ben a Katona József Színház melletti legfontosabb baloldali színházi fészket, az Örkény Színházat megtarthatja.

  • Újabb budapesti színházi botrány

Mácsai Pálnak csak 2025-ben jár le az igazgatói mandátuma. Az Örkény Színház fővárosi fenntartású színház, hogy kit neveznek ki, az a főváros politikai vezetésétől függ. Most Gyurcsányék irányítják a fővárost, a kirakatban tartott főpolgármester pedig a tehetetlen Karácsony Gergely - írja az Origo. 

A lap közlése szerint azt találták ki, hogy a 62 éves, tehát színházvezetéshez öregnek nehezen nevezhető igazgató most gyorsan lemond, hiszen rendkívül elfáradt, találnak egy strómant,

kiírják a pályázatot és odaadják a strómannak a színházat.

Így egészen 2029-ig a baloldalé maradhat az Örkény.

A stróman Gáspár Máté lett, aki a botrányos előadásairól ismert Schillng Árpáddal együtt vezette a Krétakört. Schilling a művészeti munkát irányította annak idején, Gáspár Máté pedig főleg a pénzszerzéssel foglalkozott. Ami a Gyurcsány-kormány alatt nem volt túlzottan nehéz feladat. 

Gáspár Mátéról tudni kell, hogy az egyik Soros-cég tartotta el (Open Society Institute Arts and Culture) 2010 után, és az egyik leghangosabb cirkuszoló volt a Színház- és Filmművészeti Egyetem régóta érett modellváltása idején. 

Nem ez volt az egyetlen színházi botrány az utóbbi időben. A közelmúltban derült ki, hogy a fővárosi fenntartású, közpénzből működő Katona József Színházban a belépőjegyek árából 30 százalékos kedvezményt kaptak a Gyurcsány-párt tagjai. Az ügy miatt a főváros fegyelmi eljárást indított.

Borítókép: Mácsai Pál

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Újabb légicsapás érte Bejrútot + videó

Újabb légicsapás érte Bejrútot + videó

A Napi aktuális vendég Horváth József a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet igazgatója, biztonságpolitikai szakértő volt, aki a Közel-Keleten történt háborús eszkalációról osztotta meg véleményét.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!