Újabb ’56-os fotó körül alakult ki gond
A plakátokkal a 60 évvel ezelőtti forradalomra hívta fel a figyelmet az '56-os emlékbizottság. Azt szerették volna, hogy az idei ünnepség központi alakjai a pesti srácok legyenek.
Először a Dózsa László nevével fémjelzett plakát váltott ki vitát – a fénykép ugyanis Pruck Pált ábrázolja a lánya szerint. „Én azt szeretném, hogy azon az óriásplakáton és a többi plakáton, ha már név szerepel, akkor az én édesapám neve, születési éve és halálozási dátuma szerepeljen” – mondta a Hír TV-nek Pruck Erika.
Pruck Erika felháborodását egy nyílt levélben is közölte a Terror Háza igazgatójával, aki az 1956-os emlékbizottság társelnöke is egyben. Schmidt Mária azonban továbbra sem kételkedik Dózsa László szavaiban, aki azt állítja, hogy a képen ő van. Szerinte abban csak komolyan nem vehető történészek kételkednek, akik a szereplési mániájukat élik ki.
Schmidt Mária Eörsi Lászlóra, az '56-os Intézet korábbi munkatársára utalhat. A történész szerint nemcsak az valószínű, hogy nem Dózsa van a fényképen, de a művész forradalomban betöltött szerepét is vitatja.
Azt a koncepciót pedig, hogy az idei forradalmi megemlékezések csak a pesti srácokról szóljanak, annak ellenére szakmai hibának tartja, hogy éppen ez a kutatási területe.
„Én ugyan a pesti srácokat kutatom leginkább, és nem is vonom kétségbe a szerepüket, és az átmeneti győzelem az ő nevükhöz fűződik, és a bátorságuk lenyűgöző, de nem lehet kihagyni az értelmiséget, akik a reformfolyamatban döntő szerepet vállaltak. Nemcsak Nagy Imrére gondolok, de őrá is. A pártellenzékre, az értelmiségre az írókra, a diákokra” – mondta Eörsi László történész.
De nem csak ezzel a plakáttal kapcsolatban volt botrány. A 168 Óra írta meg, hogy a Sponga Juliannát ábrázoló fényképet jogtalanul használták fel. A fotó egykor a Paris Matchben jelent meg, a nőt Russel Melcher amerikai fotográfus kapta lencsevégre. Az 1956-os emlékbizottság azonban nem kért tőle engedélyt a fotó felhasználására. Egy Magyarországon élő francia fotós ismerte fel a plakáton a legendás fotó részletét, ő értesítette az amerikai fotóst is a történtekről.
„Vágás, erről van szó a képen. Vágva van és színezve. Mindent lehet csinálni, csak kérni kell a fotográfustól, hogy szabad-e. Meg ez egy morális kérdés, nemcsak pénzről van szó, hanem morális. Egy képpel nem szabad bármit csinálni” – hangsúlyozta Bruno Bourel.
Az 1956-os emlékbizottság tagja, Rétvári Bence hallgat – a kőtelki Gulag-emlékmű avatásán részt vevő államtitkár nem nyilatkozott a plakátok ügyében. A KDNP politikusa, Hollik István pedig nem lát semmi kivetnivalót a bizottság munkájában.
„És én úgy gondolom, hogy az '56-os emlékbizottságot inkább köszönet illeti, hiszen a hatvanadik évfordulót, ellentétben az ötvenedikkel, méltó módon tudtuk megünnepelni, úgyhogy az emlékbizottság munkáját innen is megköszönjük a Fidesz–KDNP nevében” – jelentette ki Hollik István országgyűlési képviselő.
A Hír Televízió információi szerint Russel Melcher azt fontolgatja, hogy perre megy, amiért engedélye nélkül használták fel és módosították legendás fotóját.