2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Elemző: Toroczkai ultimátumot adott a pártvezetésnek

Szánthó Péter

2018. május 22., kedd 12:14, frissítve: kedd 13:01

„Toroczkaiék gyakorlatilag egy hónapos ultimátumot adtak maguknak és a pártvezetésnek is.”

Bejelentésével Toroczkai László a Jobbik vezetésének térfelére passzolta a labdát, hiszen az ásotthalmi polgármester Mi magunk nevű platformjáról, és egyáltalán a párton belüli platformokról nem rendelkezik a Jobbik alapszabálya, amelyet akár módosítani is lehet - ha a pártvezetés és a kongresszus rábólint erre. Ugyanakkor Kiss Ambrus szerint még így is fennáll a pártszakadás lehetősége: „Toroczkaiék gyakorlatilag egy hónapos ultimátumot adtak egyfelől maguknak, hogy felmérjék, mekkora a támogatottsága ennek a szerveződésnek, másrészt pedig a Jobbik elnökségének, hogy alapszabályba foglalja a platformot. Kiderüljön, mekkora a mozgásterük a Jobbikon belül” - jelentette ki a Policy Agenda elemzője. Hozzátette, a feltételek adottak egy esetleges későbbi pártszakadáshoz, hiszen a platformba szerveződött politikusokat „könnyebb kivinni a pártból.” Ennek az sem lehet akadálya, hogy nincs öt parlamenti képviselő, aki követné az új platformot, így pedig nem tudnának önálló parlamenti frakciót alakítani. „Láthattunk már ilyet például az MSZP-DK szétváláskor. A Demokratikus Koalíció sem tudott önálló frakciót állítani, politikusai egyszerűen csak kiültek az MSZP-ből.”

Toroczkai kijelentette, az új platform célja, hogy a Jobbik a Fidesz és a baloldal között helyezkedjen el a palettán, visszatérjen a korábbi irányvonalhoz. Ugyanakkor elmondta azt is, nem ért egyet a radikális–néppártos vonal szembeállításával. Így pedig az elemző szerint nehezen értelmezhetőek a szándékok, hiszen Toroczkai a néppártosodás ellen, ám egy időben a közép felé kormányzásról beszélt. „Vélhetően arra gondolt, hogy a Jobbiknak egy harmadik pólusnak kell lennie, amely sem a Fidesszel, sem a baloldallal nem szövetkezik - holott korábban több kétharmados törvényt is a jobbikosok segítségével fogadtatott el a Fidesz. Egyébként már Vona Gábor idejében, az útkereséskor az volt a párt egyik problémája, hogy miként különüljön el a kormánypártoktól és a baloldali konglomerátumtól” – tette hozzá Kiss Ambrus.

Bár Toroczkai kijelentette: a jobbikos polgármesterek támogatják, azért a szakértő szerint fontos megemlíteni, hogy mely települések vezetői álltak most Ásotthalom vezetője mellé. „A legnagyobb település Devecser volt. Például Ózd szóba sem került. Ugyanakkor az ismert, hogy a Jobbik regionális igazgatói is támogatják Toroczkai törekvéseit, tehát az kijelenthető, hogy középvezetői szinten népszerű az új platform. A kérdés továbbra is az, hogy ezen felül hányan támogatják a Mi magunkat” – fogalmazott az elemző.

Toroczkai nem engedné el a Jobbik kezét

A polgármester egyelőre direktben nem lebegtette meg a pártszakadás lehetőségét, a sajtótájékoztatón elmondta, nyitottak az együttműködésre a Jobbikkal, és elindult a levelezése Sneider Tamás pártelnökkel. Hozzátette, a platform segíteni szeretné a Jobbikot az önkormányzati választásokon. Újságírói kérdésre Toroczkai kijelentette: nem fogja elengedni a pártja kezét. 

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!