2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Új közösségi házat kapott a pestszentimrei római katolikus plébánia

Új közösségi házat kapott a pestszentimrei római katolikus plébánia. A 150 millió forintos kormányzati támogatásból és egyházi forrásból megépült házat Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek áldotta meg vasárnap.

  • Új közösségi házat kapott a pestszentimrei római katolikus plébánia

A bíboros reményét fejezte ki, hogy az új közösségi ház tartalmas együttlétek helyszíne lesz, ahol sok hívő család és fiatal találkozik majd, hogy erősödjön hitben és szeretetben.

Erdő Péter kitért arra: a kommunizmus idején a közösségi tereket vették el elsőként az egyháztól, a rendszerváltozás után pedig ezeknek a visszaadása volt a legnehezebb, mert addigra vagy lebontották vagy privatizálták az épületeket.

De az újraépített közösségi terek "mindig visszaadnak valamit a közösségnek", hiszen egy egyházi közösség élete akkor teljes, ha nemcsak a templomban, hanem az "asztal körül", nemcsak a szakrális térben, hanem profán alkalmakon, közösségi programokon is találkoznak egymással tagjai.

A bíboros szólt arról: a katolikus közösségek gyakran azzal szereznek megbecsülést magunknak, hogy nyugodt, békés, szeretetteljes légkört biztosítanak. Nagy tanúságtétel ez egy olyan világban, ahol erőszakról, háborúkról és általános értékvesztésről szólnak a hírek nap mint nap.

Fontosnak nevezte, hogy a plébániai közösségek tagjainak egymással is élő kapcsolatuk legyen, hogy támogassák egymást "emberileg és a hit dolgában".

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára az épület megáldása után újságíróknak arról beszélt: a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészületeként számos templom és közösségi épület újul meg Budapesten. Ezek a terek a rendezvény lebonyolításához szükségesek, de a közösség és végső soron az egész ország erősödését is szolgálják.

Hozzátette: a kormány amikor lehet, segíti a keresztény közösségeket, bízva abban, hogy ezzel nemcsak a keresztényeket, hanem a körülöttük élőket is támogatja.

Blanckenstein Miklós plébános az MTI-nek elmondta: a régi, nagyjából 60 négyzetméteres plébániaépületet bővítették közösségi terekkel. Az elkészült, mintegy 300 négyzetméter alapterületű, kétszintes épületben mindkét szinten egy-egy nagyterem van, amelyeket mozgatható válaszfalakkal több kisebb térre lehet osztani.

Az épületben működik majd a plébániai hivatal és kiszolgáló helyiségek is helyet kaptak benne. Mostantól itt tartják a felnőtt- és gyerekfoglalkozásokat, hittanórákat, katekéziseket, itt rendezik majd a baba-mama, illetve nyugdíjas klubot, filmklubot, kézműves foglalkozásokat, továbbá a farsangi és egyéb nagyobb rendezvényeket, amelyeket korábban külső, bérelt helyszíneken rendeztek meg - mondta.

A plébános kitért arra is: a jövőben a kertben focipályát és játszóteret is kialakítanak.

A beruházás háromnegyedét az állam finanszírozta, egynegyedét plébániai forrásból, illetve a hívek adakozásából gyűjtötték össze - fűzte hozzá Blanckenstein Miklós.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!