2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:00

Belföld

Tyúktolvajként indult, erőszakossá vált

A Dabasi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi és egy nő ellen, akik nemcsak baromfiudvarokat dúltak fel, de komolyabb cselekményekre is elszántak voltak.

  • Tyúktolvajként indult, erőszakossá vált

A vádirat szerint a vádlottak először csak háziszárnyasokat loptak tatárszentgyörgyi és dabasi portákról. 2020 augusztusa és 2021 március vége közötti időben az elkövetők több mint negyven baromfit loptak el közel százezer forint értékben.

A tyúklopásokon felbátorodva később már robogót is elvittek egy háztól, egy másikba pedig betörtek és onnan nagyobb összegű készpénzt valamint arany ékszereket is elloptak. Gátlástalanságukat mutatta, hogy egyik alkalommal, amikor éppen tűzifát próbáltak lopni és a sértett telefonjával felvételt készített róluk, az éppen az ingatlant már elhagyni készülő férfi ezt észrevette, visszamászott az udvarba és megfenyegette a sértett nőt.

A vádlott erőszakos fellépésének csak az vetett véget, hogy a sértett nő élettársa is kijött a házból. Emellett a férfi vádlott egy korábbi nézeteltérés miatt egy másik sértetthez is bemászott, majd őt a saját udvarán bántalmazta egy fakaróval. Az ügyben a Dabasi Járási Ügyészség a páros ellen vádat emelt többrendbeli üzletszerűen elkövetett lopás bűntette valamint a férfi ellen továbbá súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt is.

HírTV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

A nap kérdése

A nap kérdése

Büszke lehet Európai Parlamenti munkájára a magyar baloldal?
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!