2024. 08. 26. Hétfő Izsó napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Mindhalálig 03:00

Tüntettek az iskolaigazgatóért

2017. július 31., hétfő 22:52, frissítve: hétfő 22:54

A keszthelyi iskola élére érkezett egyetlen pályázatot a kiíró visszautasította, és így az intézmény keddtől igazgató nélkül marad.

Ellenzéki politikusok és aktivisták demonstráltak Keszthelyen a helyi gimnázium igazgatói pályázata miatt. Az iskola élére érkezett egyetlen pályázatot a kiíró visszautasította, és így az iskola keddtől igazgató nélkül marad. A pályázatot beadó tanárt kollégái 70 százaléka támogatta, a beadott anyagot a bírálók mégsem fogadták el. Az ellenzéki politikusok szerint nem szakmai, hanem politikai döntés született, mivel az egyedüli pályázó korábban részt vett egyebek mellett a kockás inges tiltakozásban.

„Úgy gondolom, hogy aki birtokolni akarja a Vajdát, az nem érti, hogy miről szól ez az egész. Az úgy gondolja, hogy  a vidék egyik legjobb gimnáziumban a birkanevelésről szóljon az élet, ahelyett hogy a felnőtté válásról, a felelős döntésről, az alkotó életre való felkészülésről, aminek úgy gondolom, hogy az alapja, hogy a tanár, a diák, a szülő együtt dolgozik. Ez nem egy politikai kívánságkosár, ahogy egyesek tekintenek rá” – mondta a helyi DK-s képviselő, Kovács Viktória.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!