Túl kevés a pénz az állatvédelemre
2017. október 1., vasárnap 10:06, frissítve: vasárnap 13:03
Nyüvektől hemzsegő szerencsétlen kutya elfertőződött sebekkel, egy teljesen szétvert fejű négylábú Kecskeméten, akinek sérüléseitől még a rátaláló is megrémült.
Megrázó képsorok a videóban!
Az internet tele van hasonló, középkori kínzásokat megszégyenítő jelenetekkel, csak éppen az áldozat nem ember, hanem állat.
Tapinak szerencséje volt – miután rátaláltak, a Rex Állatotthonba vitték. Meg kellett operálni, mert a rákötött lánc teljesen beleépült a testébe – meséli az otthon alapítványának ügyvezetője. Kállai Rita azt jónak tartja, hogy a hasonló esetek már közfelháborodást váltanak ki, de úgy látja, hogy a tömeges problémák viszont szinte visszhang nélkül maradnak.
„Szükség van arra, hogy oktassuk az embereket és elmondjuk, hogy hogyan kell bánni az állatokkal, és erre is szükség van, hogy azok, akik viszont nem megfelelően bánnak az állatokkal, vagy szándékosan kínozzák őket, ők kapják meg a méltó büntetést természetesen” – mondta Kállai Rita, a Rex Állatotthon Alapítvány ügyvezetője.
Az állatkínzóknál Síklaki István szociálpszichológus szerint visszatérő elem, hogy maguk az elkövetők is átéltek végletesen kiszolgáltatott helyzeteket, akár a családban, akár a környezetükben.
„Egyszer csak úgy rákap az ízére, hogy én bármit megtehetek ezzel, ki van nekem szolgáltatva, akkor egy kicsit ilyen módosult tudatállapotban olyasmiket is megcsinál állatkínzásban, amit utána bán meg szégyell. Tehát még ez is benne van, de ehhez is elősegíti ezt a fajta reakciót, hogy ha maga megtapasztalta a családban a kiszolgáltatottságot” – nyilatkozta Síklaki István szociálpszichológus.
Az állatkínzás nem egészen 20 éve számít bűncselekménynek. A szakjogász szerint a megelőzéshez a törvényi szabályozáson kívül az is hozzájárulna, ha több támogatást kapna az állatvédelem.
„Alapvető hiányossága a rendszernek, hogy amíg a jogszabályok úgy nagyjából jók, nyilván lehet rajtuk változtatni, addig a végrehajtási részén sokkal több anyagi és mindenféle infrastrukturális eszközt kellene biztosítani a hatóságok részére” – mondta Kajó Cecília állatvédelmi jogász.
Állatvédelemre azonban jelenleg közel negyvenmillió forintot biztosít a kormány évente, amely egy közepes menhely éves fenntartási költségének felel meg.