2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

Sissi zsiráfjától a biodómig 11:00

Troll

Troll: Nagy Blankát a DK csak kihasználja, nem áldozat, hanem eszköz

Nagy Blanka nem áldozat, hanem eszköz. Egyértelmű, hogy a Demokratikus Koalíció csak kihasználja a trágárkodásáról elhíresült kecskeméti lányt, akire az ellenzéki pártnak addig van szüksége, amíg a szerepeltetéséből politikai hasznot tud kovácsolni, szinte biztos, hogy egy idő után el fogják engedni a kezét – hangzott el a Hír TV Troll című műsorában. Ezúttal Pindroch Tamás, Szarvas Szilveszter és Lentulai Krisztián volt M. Dobos Marianne vendége.

  • Troll: Nagy Blankát a DK csak kihasználja, nem áldozat, hanem eszköz

Pindroch Tamás újságíró szerint a kormányoldalnak óriási szerencséje van azzal, hogy az ellenzék ilyen figurákat tud felmutatni, mint Nagy Blanka. A Figyelő főmunkatársa úgy fogalmazott, döbbenetesen szegény az egész ellenzéki eklézsia.

Nagy Blanka nem egy Sharon Stone, azt valljuk be

– utalt Pindroch arra, hogy hatalmas botrányt kavart az ellenzék és az ő sajtója abból, hogy a PestiSrácok oldalára kikerült egy fotó arról, ahogy a fiatal lány előnytelen módon ült és be lehetett látni a szoknyája alá. Pindroch Tamás szerint, ha valaki belép a politikai térbe, akkor fel kell készülnie arra, hogy oda kell figyelnie minden lépésére.

Lentulai Krisztián, a Karc FM főszerkesztő-helyettese biztosra veszi, hogy a kecskeméti diáklányt a saját politikai oldala csupán eszköznek használja.

Hozzátette: A DK-nál, az MSZP-nél rengeteg női politikus van, akik tyúkanyóként gondoskodhatnának róla. Ha ezt a lányt beültetik az első sorba, ott megvannak azok a női politikus celebek, akik elmondhatták volna azt, hogy hogyan menjen oda, miként üljön.

A főszerkesztő-helyettese ugyanakkor azt sem tartja kizártnak, hogy az ellenzéki oldal egyáltalán nem volt szomorú amiatt, hogy lehetett botrányról beszélni.

Lentulai Krisztián elképzelhetőnek tartja, hogy Nagy Blankát „nem csak úgy lökték oda, hogy beszélj helyettünk, hanem úgy is, hogy így lökik oda, mert tudják, hogy ugrunk rá”.

A Karc FM főszerkesztő-helyettese Nagy Blankát egy olyan tehetségkutatós énekeshez hasonlította, aki kiesik a harmadik körben, egy darabig majd óvják, terelgetik, aztán pedig „satu”.

Vagyis arra lehet számítani, hogy a lány el fog hullani a politika színpadán és el fogják engedni a kezét.

Szarvas Szilveszter, a PestiSrácok főszerkesztő-helyettese leszögezte, aki szoknya alá fotóz, azt fel kell pofozni, de itt nem történt ilyen. Közlése szerint mindenki láthatja, hogy Varju László és Nagy Blanka ült az első sorban a fotós a színpadról fotózott. Hozzátette: ami történt az pedig egy vicc, egyebek között az, hogy a DK törvényt akar módosítani, hogy – mint a párt fogalmazott, „többé egy nőt se alázhassanak meg aljas módon elkészített fotóval”.

Teljes adás: 

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!