2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Napi aktuális 19:15

Továbbra is szabadlábon a szegedi kaméleon

2017. április 30., vasárnap 16:18

A szegedi férfi sorozatban csalja ki a hiszékeny emberek pénzét, korábban felfüggesztett szabadságvesztést is kapott. Áldozatai közül ugyanakkor egyre többen jelentkeznek. A csalót három hete telefonon érte el a megújult Riasztás című műsorunk riportere, a férfi rágalmazásnak tartja az ellene felhozott vádakat.

A szegedi kaméleon. Így emlegetik csak azt a férfit, aki több embertől is milliókat csalt ki. Egyik áldozata szerint a férfi először csak kisebb kölcsönöket kért, amiket maradéktalanul visszaadott. Végül egymillió forintot csalt ki az egyedülálló anyától, ezt már nem látta viszont.

„Volt arra utaló jel, hogy adni akar nekem valamennyi pénzt vissza, ez olyan 10-20-30 ezer forintos tétel, azokat is felvettem. Ezekben van olyan, hogy elismeri, hogy tartozik, benne van az, hogy elvitte a motoromat, benne van az, hogy burkoltan fenyeget” – fogalmazott az egyik sértett.

A kunszentmártoni gazdálkodó egy kedvezményes traktorvásárlásra adott pénzt a tolvajnak, mintegy 4 és fél millió forintot. Ezután a munkagépet sem adta át neki, de a pénzéből is csak 300 ezer forintot kapott vissza. A pórul járt férfi a bírósági eljárás után első fokon nyert.

„Eljutottunk fél év alatt oda, hogy se traktor, se pénz. És akkor utána én a rendőrségen tettem egy feljelentést, ami alapján elindul az eljárás ellene. Ez majdnem négy évig tartott. Sikerült bebizonyítanunk, hogy ez a pénz ott van nála, a traktort sem adta ide. Tavaly októberben kapott egy ítéletet, egy év, két hónap börtönbüntetést, illetve volt neki egy felfüggesztett börtöne” – nyilatkozta Pugner Zoltán.

Egy másik nőt egy autóvásárlással vert át, aki végül két és félmillió forintot adott a férfinak, amit azóta nem látott.

„Elkezdtem a Facebookon károsultakat keresni, mert tudomásomra jutott, hogy Szegeden több embert károsított meg. Tudomásom van olyan sértettről is, akinek papírja van a tartozásról, mégis inkább nem tesz feljelentést, és megvárja, amíg az illetőtől kap vissza pénzt, ami mélységesen felháborít, mert nem szeretném, hogyha az én pénzemet esetleg olyan áron kapnám vissza, amivel más embereket megkárosít” – fogalmazott Chovanecz Kata.

A szegedi nő feljelentést a rendőrségen. Ügyvédje szerint mivel a férfi többeket is meglopott, nagyobb eséllyel vonhatják felelősségre.

„A rendelkezésre álló okiratokat is figyelembe véve és figyelembe véve azokat a számunkra rendelkezésre álló információkat, amelyek más károsultak személyéről és azok több számáról szólnak, ezek már mind képezhetnek és meggyőződésem szerint képezniük is kell olyan tömeget, olyan kritikus tömeget a bizonyítékok szintjén, amely nyilvánvaló büntetőjogi felelősségre vonást kell, hogy eredményezzen” – jelentette ki Ragány Zoltán.

Az ügyvéd szerint akár öt év szabadságvesztést is kaphat a csaló.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!