2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

A Hold válaszolt - Portréfilm Bay Zoltánról 10:50

Tóth Bertalan lett az MSZP elnöke

Hír TV

2018. június 17., vasárnap 15:47, frissítve: vasárnap 18:13

Tóth Bertalant, a párt frakcióvezetőjét választotta az MSZP új elnökévé a tisztújító kongresszus. Tóth Bertalanra a szavazásra jogosultak 54 százaléka voksolt, míg a másik jelölt, Mesterházy Attila, korábbi pártelnök 46 százalékot ért el. Az új elnök együttműködő és nyitott szocialista pártot ígért.

„Realizálnom kellett saját magamnak is, hogy nincs elég küldöttem” – ezért nem indult végül Kunhalmi Ágnes az MSZP elnöki posztjáért, míg csaknem egy héttel ezelőtt Szanyi Tibor és Bródy Gábor lépett vissza. Így két jelölt maradt: Mesterházy Attila, aki egyszer már vezette a szocialista pártot, és Tóth Bertalan frakcióvezető. Utóbbi a kongresszus kezdete előtt erős, egységes és hiteles MSZP-t ígért megválasztása esetén.

„Helyi szervezeteket stabilizálni fogjuk, és készülünk az európai parlamenti és az önkormányzati választásokra. Olyan együttműködési formákat fogunk keresni a településeken, amelynek a legnagyobb esélye lesz a Fidesz helyi embereink, kiskirályainak leváltására” – mondta.

Mesterházy Attila pedig a szocialisták történelmi mélypontjáról beszélt: a lakosság körében ugyanis 6, míg a biztos pártválasztók körében 10 százalékos MSZP népszerűségről beszélt.

„Én csak szövetségi politikában gondolkodom, ráadásul teljes szövetségben. Tehát az önkormányzati választásokon nem zárnám ki, hogyha helyben úgy gondolják, hogy a Jobbikkal is kell együttműködni, akkor működjenek együtt az ördöggel is, hogyha kell, csak váltsuk le a Fideszt!” – mondta a korábbi pártelnök.

Csaknem két óra után megszületett a döntés. Tóth Bartalan a szavazatok 54 százalékát kapta, míg Mesterházy Attilára 46 százaléknyian voksoltak. Tóth Bertalan szolgáltató MSZP-t ígért.

„A feladat az, hogy veletek, együtt kitartó, szisztematikus munkával újra erős, egységes, szervezett baloldali közösséget építsünk a Magyar Szocialista Pártból. Olyan közösséggé szervezzük, amely együttműködő, nyitott, és képes a magyar baloldal hiteles képviseletére” – mondta az új pártelnök.

Mesterházy Attila azt ígérte: aktív tagja lesz a pártnak. „Arra készülök, hogy mivel a feladat sokkal nagyobb, tehát sokkal több helyen kell elmondani az MSZP üzenetét és megismertetni a politikánkat, ezért ebben szeretnék aktívabban szerepet vállalni” – mondta.

Az elnökhelyettes Szakács László lett. Alelnököknek Szanyi Tibort, Hegyi Gyulát és Komjáthi Imrét választották. Kunhalmi Ágnes, egyedüli indulóként, a választmány elnöke lett.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!