Csökkent a természetes népességfogyás Magyarországon a tavalyi évhez képest. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2020 első nyolc hónapjában 4,7 százalékkal több gyerek született és 4,4 százalékkal kevesebben haltak meg, mint a múlt év azonos időszakában. Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár Híradónknak elmondta: a következő időszakban tovább fogják bővíteni a családtámogatások körét.
A TA-3 hírtelevízió információi szerint az operáció 3 óra 40 percig tartott. A csatorna szerint Fico jelenleg mély altatásban van, és így is marad a következő órákban.
Az Európai Unió által elfogadott migrációs paktum ellentétes a magyar nemzeti érdekekkel, Magyarország azt nem kívánja végrehajtani. A hírről a Vezércikk vendégei, Gajdics Ottó, Deák Dániel, és Lentulai Krisztián is elmondták a véleményüket.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.
Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő Híradónknak elmondta, végignézte a 444.hu portálon megjelent cikkek kommentjeit és döbbenetes hozzászólásokkal szembesült a Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni merénylettel kapcsolatban.