2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Több száz fős elbocsátás és áruhiány 10 nap múlva?

2015. november 7., szombat 21:12, frissítve: hétfő 11:12

Áruhiány, elbocsátások, drágulás. A trafikosok és az érdekképviselet szerint ez lehet az eredménye a dohány-nagykereskedelem átszervezésének. A Fidesz frakciószóvivője szerint a várható leépítésekkel egyelőre nem kell foglalkozni. Az állami dohányellátó november közepén kezdi meg működését.

„Megmondom, mi lesz, a kicsik mennek a levesbe, mert nem lesz annyi pénze, hogy heti 10 milliót kifizessen.” Így vélekedik az új, állami dohányellátóról a Hír TV által rejtett kamerával megkérdezett trafikos. Az eddigi nagykereskedők ugyanis 2-3 naponta szállítottak árut. A központi dohányellátó viszont már csak heti egy szállítást vállal, amihez nagyobb forgótőkére van szükség. A trafikos szerint a legtöbb változás a kisebb forgalmú, komoly tőkével nem rendelkező dohányboltokat érinti majd érzékenyen.

A szakszervezet szerint több száz embert is el kell majd bocsátani az új rendszerben, hiszen az eddigi helyben értékesítést felváltja az egyszerű kiszállítás, amihez kevesebb ember kell. A dohányipari cégeknek ráadásul teljes részlegeket kell megszüntetniük. „Elindul az ODBE, ezáltal a jelenleg a dohányiparban dolgozó vállalatoknak meg kell szüntetniük a saját értékesítési hálózatukat. Tehát azt biztosan mondhatjuk, hogy lesznek elbocsátások, hiszen azokra a munkakörökre, melyek az értékesítéshez kapcsolódnak, azokra a jövőben nem lesz szükség” – mondta Csizmadia Lajos, a Dohányipari és Dohánykereskedelmi Dolgozók Szakszervezetének szóvivője. A Fidesz frakciószóvivője a várható elbocsátásokkal egyelőre nem foglalkozik.

A dohányosok közben nemcsak az esetleges áruhiány miatt aggódnak, hanem a várható drágulás miatt is. Az új, állami dohányellátó indulásával ugyanis az árrések változnak, mégpedig a dohánygyártó cégek kárára. Így az utóbbiaknak – ha pénzüknél akarnak maradni – árat kell emelni. „Már most is hallom, hogy mondják itt a vásárlók, mert nagyon-nagyon szeretnek, és elbeszélgetünk, és nagyon-nagyon nem tetszik nekik ez az egész dolog. Végül is senkinek sem ebből a szempontból, elég sokan dohányoznak, ahogy így észreveszem” – hangsúlyozta Horváth Bernadett eladó.

Az új dohányellátó ugyan november elsején elindult, de az első 15 napban párhuzamosan működik a korábbi rendszerrel. November 18-ától viszont már kizárólag az Országos Dohányellátó Kft.-től rendelhetnek a trafikok.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!