Terrorveszély: népszavazással kerülhetik meg az ellenzéket
„Ahogy megnőtt a terrorkockázat, a terrorfenyegetettség egész Európa területén, ennek lesznek következményei Magyarországra nézve is. A rendőri vezetők szerte Európában arra figyelmeztetnek ma, hogy az ellenőrizetlen bevándorlás eredményeként terrorcselekmények sokasága következhet a következő hónapokban, sőt, a következő években” – hangoztatta Rogán Antal a Migrációkutató Intézet konferenciáján.
Miután az ellenzéki pártok elgáncsolták a különleges jogrend átmeneti bevezetéséről szóló alkotmánymódosítást, a kormány tovább menne. Már nem csak az Alaptörvényt módosítanák. Átfogó javaslatcsomagot dolgoznak ki a rendvédelmi szervek megerősítésére.
„– Olyan intézkedésekre van szükség, amelyek megerősítik a rendészeti szerveket, és lehetővé teszik, ha kell, akkor a honvédség mozgósítását is. Úgy tudnám összefoglalni a helyzetet, hogy amikor járványveszély van, akkor nem érdemes azon vitatkozni, hogy védőoltásra szükség van. Pláne, ha a védőoltás rendelkezésre áll.
– Ehhez a javaslatcsomaghoz kell a kétharmad?
– Vannak olyan részei, amelyhez elképzelhető, hogy kell” – jegyezte meg a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter.
Rogán Antal jelezte: jövő héten az ellenzéki frakciók elé terjesztik a tervet. Ám ha nem sikerül megállapodni velük, akkor az emberekhez fordulnak: újabb nemzeti konzultáció vagy akár népszavazás is jöhet.
A honvédelmi miniszter is amellett érvelt, hogy a honvédségnek azonnal bevethetőnek kell lennie egy esetleges terrorhelyzetben. „Kompromisszumokat az emberek biztonságára nem lehet kötni. És a mi javaslatunk egyértelmű és világos: a kormánynak kell megadni a lehetőséget ilyen helyzetben arra, hogy a szükséges biztonsági intézkedéseket megtehesse, és ha szükséges, akkor igen, a honvédség erre felkészített erőit is igénybe lehessen venni” – közölte Simicskó István.
Terrorveszély miatti különleges helyzet esetén 60 nap helyett a Jobbik három, az MSZP maximum nyolc napra engedné meg a kormánynak különleges intézkedések meghozatalát. Azt követően a parlament négyötödös, illetve kétharmados többségéhez kötnék fenntartásukat.