2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:00

Tarlós: Ha két hét múlva is megáll egy metrókocsi, felteszem a kezemet

2017. március 29., szerda 21:57, frissítve: szerda 22:52

Ha két hét múlva is minden nap megáll egy felújított metrószerelvény a 3-as vonalán, akkor Tarlós István felteszi a kezét, de addig a főpolgármester szerint időre van szükség a rendszer „gyermekbetegségeinek” leküzdéséhez. A Hír TV-ben a városvezető arról is beszélt, hogy a közterület-felügyelet, noha általánosítani nem lehet, a pénzbehajtásra megy, sokszor jogtalanul. A Római-partra tervezett védvonal kapcsán pedig úgy szólt, elkövettek egy hibát.

„Indítsunk egy picit távolabbról, nekem már régóta nem tetszik sem az, hogy ennyire összefoghatatlan és kicsit kaotikus a kerületi közterületi felügyeletek működése, miközben a rendőrség már hosszú évek óta lakosságbarát: az a véleményem, hogy a közterület-felügyeletek se – tisztelet a kivételnek – működhetnének úgy, mint a legrosszabb időre emlékeztető önkéntes rendőrök. Szóval ez így nem megy tovább” – kezdte a Hír TV-ben Tarlós István azzal kapcsolatban, hogy a napokban a fővárosi rendészet vezetője után a rendőrség is a főpolgármesternek adott igazat abban, hogy csak akkor bírságolhatja a szabálytalan autóst a rendőrség, ha a közterület-felügyelet kamerái azt is felveszik, hogy ki követte el a szabálysértést.

Mint mondta, annak ellenére, hogy nem terjeszthető ki az állítás mind a 23 kerületi közfelügyeletre, de pénzbehajtás folyik. „Kezd a beszélgetés eltorzulni, lehetett most már olyan dolgokat olvasni, hogy itt az ORFK meg a főpolgármester ezeket a szegény, ártatlan, jóhiszemű közterület-felügyelőket terrorizálja, és nem hagyja békén, támadást indít ellenük” – emlékeztetett a városvezető.

Folytatva a beszélgetést, kifejtette, „nem is az a téma, amit én fölvetettem, én ugyanis nem mondtam a következőket. Nem mondtam azt, hogy ahol indokolt, ne tegyen ki KRESZ-táblát, egyébként a kerületek nem is tehetnek ki KRESZ-táblát, azt a fővárosi BKK Közút teszi ki. Azt sem mondtam, hogy a KRESZ-tábláknak nem kell szót fogadni. És azt sem mondtam, hogy a rendőrség felszólítására nem kell kifizetni az esetleges bírságot. Azt viszont mondtam, hogy képtelenség, hogy a közterület-felügyelet – amelyeket én megismertem, mind a három – szabálytalanul működik”.

Ismertetve a helyzetet a főpolgármester elmondta, arról van szó, hogy a közterület-felügyelet vagy a kerület önkényesen felszerel kamerákat. „A Szépvölgyi út kereszteződésében – ahonnan elég sok panasz érkezik, nem egy, nem tíz, hanem sokkal több – felszereltek a templom falára egy kamerát, hat méter magasra. Ma beszéltem a plébános úrral, meg akartam tőle kérdezni, hogy akkor most mi van ezzel a kamerával a templom falán. A következő derült ki: a plébános a legnagyobb meglepetésemre, meg az övére, közölte, hogy nem is tud erről a kameráról. Vagyis az történt, hogy a harmadik kerületi közterület-felügyelet felszerelt a második kerületben levő templom falára úgy egy kandikamerát, hogy erről nem kért engedélyt, tulajdonosi hozzájárulást a plébánostól, sőt még azt a fáradságot sem vették, hogy a plébánost erről tájékoztassák. Körülbelül két hónap után a plébános tőlem szerzett róla tudomást, hogy a szomszéd kerületből a temploma falára tettek egy kamerát” – így Tarlós.

Most kell fizetni, vagy nem?

Beszélnek, mindenféle ügyvéd megszólal, meg ilyen szakértő, meg olyan állítólagos szakértő, csak éppen nem arról beszélnek, amiről én beszéltem.

„Amit én kifogásoltam, az egy dolog, az, hogy a közterület-felügyelő ne büntessen szabálytalanul. Mert mi is a helyzet? Felszerelnek ők egy kamerát, ami egyébként számos okból nem is felel meg, és nem hasonlítható össze a Véda-kamerákkal (a rendszerről bővebben itt – a szerk.), amit most erőltetni próbálnak, ami magába egy vicc, hanem arról van szó, hogy a közterület-felügyelő csak a kamera felvétele alapján nem büntethetne” – szögezte le. Hozzátette: „neki ezt le kéne papírozni, ott kellene lennie a helyszínen, tulajdonképpen el kellene ismertetni, föl kéne hívnia a figyelmét annak, aki ezt a KRESZ-táblát megsértette.

Kitért arra is, hogy a már befizetett pénzek esetében meg kellene vizsgálni, hogy azok nem perelhetők-e vissza. „Én ezt nem állítom, de kérdésként fölvetem”. A városvezető úgy látja, az autósoknak joga van vitatni a büntetést, hiszen ha nem papírozták le a helyszínen, csak a kamera alapján büntették meg, akkor közigazgatási eljárás keretében el kell küldenie a rendőrségre.

Senkinek sem jó ez az állapot, ami van, meg én azt sem mondom, hogy minden közterület-felügyelő így viselkedik, de bizony van egy tipikus vonás ebben a dologban. Ez így tovább nem mehet, az ORFK is azt állapította meg.

Arra a műsorvezetői kérdésre, hogy kinél tehet panaszt az a gépjárművezető, akit megbírságoltak, azt válaszolta, a közterület át kell hogy küldje a rendőrségre, a többit rájuk kell bízni. A panaszt, mint aláhúzta, a közterület-felügyelőknek kell küldeni. „Csak azt nem tudják sokan, hogy meg lehet panaszolni” – mondta.

Befizették az első felszólításra a pénzt, és erre mondom azt, hogy nincs kizárva – most lehet, hogy Magyar György majd megint ugrálni fog, de engem nem érdekel –,  hogy vissza lehet perelni. Ezek nem szabályosan beszedett pénzek, így, ebben a formában.

 

3-as metró

A Hír TV Egyenesen Kálmán Olgával című műsorában szó esett arról is, hogy a felújított metrókocsikba valóban beleköltözött-e a sátán.

– Én mondtam ilyesmit? Úgy emlékszem.
– Önt idézem, hogy a sátán keze lehet most már a dologban. Végül is föld alatt van, mindkettő..
– Most biztosan azt fogja nekem mondani, hogy ne mutogassak vissza, de ez a visszamutogatás, igaz, hogy a ténymegállapítás nem az, nem lesz teljesen rosszhiszemű, csak tisztelettel jelezném, hogy annak idején a Combinónál sokkal több ilyen probléma volt a kezdetben.

Azt mondta, nem marasztal el senkit, de amikor egy ekkora rendszert egy ilyen mértékű felújításon küldenek keresztül, akkor – az utóbbi napokban is tapasztalt leállások – gyermekbetegségnek számítanak. Kitért rá, akkor van baj, ha ez még egy hónap múlva is így van. „Amikor elkezdenek ezek a nagymértékben felújított szerelvények üzemelni, akkor ilyen kezdetleges hibák előfordulnak, amit a kommunikációban persze mindig kiszíneznek. Most is úgy jött le az első hír, hogy valami zűr van az ajtókkal. Nem volt az ajtókkal semmi zűr, csak a visszajelző LED-lámpa felvillant, az ajtókkal semmi baj nem volt, a vezető megijedt, jelezte, és kihúzták a szerelvényeket. Egyébként jogosan, mert az első pillanatra nem lehet megállapítani, hogy van-e baj, vagy nincs”.

Nehéz itt mindenkinek a kedvére tenni. 

„Várjunk még egy két hetet, mondjuk, és ha akkor behív, és még mindig naponta megáll egy szerelvény, akkor felteszem a kezem” – húzta alá.

Római-part

Mint arról a Hír TV beszámolt, civilek tiltakoztak római-parti gát ellen a fővárosi városháza előtt. A Fővárosi Közgyűlés április elején dönt a csillaghegyi öböl árvízvédelméről. A demonstrálók szerint a Nánási útra kellene védművet építeni, nem pedig mobilgátat a part mentén. Egy nemrég készült tanulmány szerint ugyanakkor az ő változatuk hétmilliárddal lenne drágább, bár a tiltakozók szerint túlárazták a terveket.

„Mi is elkövettünk egy hibát, de ez a hiba az volt, hogy nem elég intenzíven kommunikáltuk, ennél több hiba nincs, hiszen tulajdonképpen mit is akarunk? Meg akarjuk építeni azt, amit már 25 évvel ezelőtt meg kellett volna építeni. Ne tagadjuk, ígéretekben nem volt hiány, de a védmű nem épült. Most a dolog lényege, hogy ma már a tiltakozók túlnyomó többsége részéről egy érzelmi típusú megnyilvánulással állunk szemben, hiszen a többség egyáltalán nem ért ehhez a kérdéshez, de kellőképpen meg van zavarva, és joggal fél” – jelentette ki a Hír TV-ben Tarlós a védművel kapcsolatban.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!