2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Tarlós: Ezen még az általános iskolában is nevetnek

2017. február 24., péntek 12:47, frissítve: péntek 12:50

Nemcsak az aláírásokkal segítették a baloldali kis pártok a Momentum Mozgalom olimpiai népszavazásra vonatkozó akcióját, hanem szavazataikkal is, véli a polgármester.

A főpolgármester szerint ugyanis az újonnan létrejött szervezet a törpe pártok szavazóival fog sikereket elérni a 2018-as választásokon. Tarlós István azt mondta, az évek óta 2 százalékos, vagy az alatti népszerűséggel rendelkező pártokat biztos kiszorítja majd a parlamentből.

„Nem értem, hogy ezeknek a jól szereplő, jól beszélő, intelligens és bizonyos értelemben felkészült fiataloknak, ezeknek mi szüksége lenne, azt akarják eljátszani, hogy ezek a fiatalok az ő farvizükre felülve produkálták azt, amit produkáltak? Hát, ezen még az általános iskolában is nevetnek, egyszerűen nem értem, hogy ezeknek a törpe pártoknak mi a tervük, hát ezeket már jövőre pont kiszoríthatja a Momentum a parlamentből” – jelentette ki szokásos pénteki sajtótájékoztatóján Tarlós István.

Kikapni lehet, de akárhogy nem, bennünket pedig ronggyá vertek volna, ettől a szégyentől kellett megóvni az országot, és visszavonni az olimpiai pályázatot – jelentette ki a kormányfő a közrádió reggeli műsorában. Bővebben>>>

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!