Szinyei-igazgató: Az első gondolatom a döbbenet volt

SZA, 2017. július 17., hétfő 19:37, frissítve: hétfő 19:54
Múlt héten levélben utasították el, mára azonban elfogadták Tóth Gábor, a Szinyei Merse Pál Gimnázium igazgatójának pályázatát. A szülők és a tanárok összefogtak az igazgató mellett. Az elmúlt napokban három iskolaigazgatónak utasították el a pályázati kérelmét, abból kettő egyedüli pályázó volt. Balog Zoltán ma utasította Palkovics László államtitkárt, hogy legalább egy évvel hosszabbítsa meg Tóth Gábor megbízását.

Két hét alatt három esetben is pályázaton egyedül induló igazgatónak nem hosszabbították meg a kinevezését. Először a Szabó Lőrinc Két Tannyelvű Általános Iskola és Gimnázium élén 25 éve álló igazgatóval közölték, hogy nem folytathatja munkáját. A 444.hu írta meg, hogy a fideszes alpolgármester tanácsadója válthatja a budai iskolában. Majd a makói gimnázium vezetőjének érvénytelenítették a pályázatát, aki politikai okokat lát eltávolításában. Ezt a kancelláriaminiszter cáfolta.

„Hét évig dolgoztunk együtt az igazgató úrral, most a magyar állam, hogy jobb legyen az oktatás színvonala, egy új igazgatót próbál keresni. 22 év igazgatóság után megköszöni az igazgató úr munkáját, aki ott fog tanítani ebben a közösségben. Ha valaki húsz évig volt igazgató, szerintem nyugodtan adhat másoknak is lehetőséget, másoknak és ki lehet próbálni, hogy hogyan csinálják” – nyilatkozta Lázár János.

A Pedagógusok Szakszervezete szerint maga az eljárás embertelen, mert olyan dönt a pályázatokról, aki nem ismeri személyesen az igazgatókat.

„Megváltozott az intézmény vezetőnek a szerepe. A hatalom egy végrehajtót akar az intézmények élére, aki a központi utasítást egyértelműen, kérdés és fenntartás nélkül végre fogja hajtani és hajtatni a tantestülettel. Tehát olyan személyeket keresnek, akik maradéktalanul a központi utasításokat végrehajtják” – mondta Galló Istvánné, az érdekképviselet elnöke.

Tóth Gábor, a Szinyei Merse Pál Gimnázium igazgatója azt a levelet mutatja, amelyet múlt héten kapott a tankerületi központtól. A veronai buszbalesetben érintett gimnázium vezetőjét e-mailben értesítették, hogy az államtitkár indoklás nélkül elutasította az igazgató pályázatát.

„Az első gondolatom, döbbenet volt, hát nyilván nem számítottunk erre, hiszen a véleményezők véleményét ismerve, biztosak lehettünk abban, főleg egyedüli pályázóként, hogy továbbra is megkapom azt a szakmai bizalmat, amit eddig is megkaptam akár a tantestülettől, a diákságtól vagy a szülőktől. Illetve az eddigi fenntartótól is” – mondta Tóth Gábor.

A Szinyei Merse Pál igazgatója mellett a szülők még petíciót is indítottak. Végül hétfőn délután közleményben jelezte az Emmi, hogy Balog Zoltán arra utasította államtitkárát, hogy egy évvel hosszabbítsák meg Tóth Gábor megbízatását.

hirdetés
Legfrissebb
Legolvasottabb
hirdetés