2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Belföld

Szili Katalin: A sátoraljaújhelyi diaszpóratábor megjeleníti a nemzetpolitikát

Csaknem 30 évvel a rendszerváltás után "eljutottunk oda", hogy az egész nemzet együtt gondolkodik, együtt dobog a szíve - mondta Szili Katalin miniszterelnöki megbízott pénteken Sátoraljaújhelyen, a Rákóczi Szövetség diaszpóratáborában tett látogatásán az MTI-nek.

  • Szili Katalin: A sátoraljaújhelyi diaszpóratábor megjeleníti a nemzetpolitikát

Szili Katalin meglátása szerint a táborban érzékelhető az egy nemzethez tartozás. A világ minden tájáról érkezett diákok negyven kísérője egyformán elismerően beszél a Rákóczi Szövetség által szervezett programról, és arról is, ahogyan a kormány a kezdeményezés mellé állt. Ez az a hétköznapi nemzetpolitika, amely nem szólamokban, hanem a megélt gyakorlatban nyilvánul meg - jelentette ki.

Emlékeztetett: a kormány az állampolgárság lehetőségével, a szavazati joggal, valamint az autonómia támogatásával létrehozta azt a nemzeti minimumot, amelyre ráépült a Kárpát-medencei gazdasági támogatási program, valamint a diaszpóra nemzethez tartozásának erősítése. Ehhez partnerre találtak a Rákóczi Szövetségben, nélkülük - mint civil partner nélkül - nem lehetett volna ezt végrehajtani - mondta a miniszterelnöki megbízott. Megemlítette: a szövetség évente mintegy 200 programot szervez, ezeknek nagyon fontos eleme a diaszpóratábor.

A Rákóczi Szövetség sátoraljaújhelyi diaszpóratáborában négy kontinens 15 országából 350 olyan, 10 és 28 év közötti fiatal vesz részt, aki valamilyen módon kötődik a magyar nemzethez. A táborozók anyanyelvi, néptánc- és sportprogramokon vesznek részt, kirándulnak Sárospatakra és a Felvidékre is.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!