2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Napi aktuális 19:15

Szijjártó: Túlmegy a józan határon, amit az amerikai külügy tesz

2016. december 7., szerda 19:11, frissítve: szerda 20:53

Bőven túlmegy a józan határon az, hogy az amerikai külügyminisztérium egy magyar bírósági döntést kommentál – jelentette ki Brüsszelben a magyar külgazdasági és külügyminiszter, aki a NATO külügyminiszteri értekezletén vett részt.

Az amerikai külügyminisztérium korábban közleményben fejezte ki aggodalmát Ahmed H. elítélése miatt. Egy héttel ezelőtt a szíriai férfira Magyarországon tíz év fegyházbüntetést szabtak ki első fokon a 2015 szeptemberében, a röszkei határátkelőnél történt összecsapásokban való részvétele miatt, amit a bíróság tágabb értelemben véve terrorizmusnak minősített.

„Az amerikai külügyminisztériumtól mással nem találkoztunk, mint azzal, hogy arról leckéztetnek bennünket, hogyan kell szétválasztani a hatalmi ágakat, meg hogyan kell demokráciát építeni, ehhez képest meg most kormányzati beavatkozás akarnak egy bírósági ügybe. Lehet, hogy ez Amerikában működik, de nálunk semmiképpen nem. Arról nem is beszélve, hogy ott az történt, hogy itt valaki külföldről, egy másik ország területéről támadást vezényelt órákon keresztül a Magyarország területét védő magyar rendőrökkel szemben. Ezek után kap egy súlyos büntetést, én ebben semmi furcsát nem találok” – jelentette ki Szijjártó Péter.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!