2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Szijjártó: Törvényesen adott hitelt az Eximbank

2017. október 3., kedd 11:41, frissítve: kedd 13:06

A külügyminiszter a Hír TV kérdésre válaszolva azt mondta, nem az Eximbankon múlt, hogy nem adtak ki információkat a hitellel kapcsolatban.

„Az Eximbank feladata, hogy részben a versenyképesség növeléséhez, részben exporttevékenységhez nyújtson hitelt” - jelentette ki Szijjártó Péter, hozzátéve: a napelemgyárnak adott hitel minden törvényi előírásnak megfelelt.

A tárcavezető szerint vállalat tagadta meg, hogy nyilvánosságra hozzák a hitelszerződéssel kapcsolatos adatokat, így az Eximbank törvényt sértene, ha adatokat adna ki. De mivel eljárás folyik az ügyben, ezért a hatóságok kifogják deríteni a részleteket.

Szintén újságírói kérdésre válaszolva Szijjártó tájékoztatott arról is, hogy jelenleg is zajlanak a tárgyalások New York állammal a CEU jövőjét illetően. Az intézmény eljuttatta a kormány részére a szükséges adatokat és dokumentumokat, ezeket most a felelős minisztériumok vizsgálják. Ha ezek alapján a CEU megfelel a felsőoktatási törvénynek, akkor folytathatja munkásságát a jövőben is.

 

Részvét

A külügyminiszter sajtótájékoztatójának apropója egyébként a Las Vegas-i mészárlás volt. Szijjártó Péter elmondta, hogy levélben biztosította az Egyesült Államok külügyminiszterét, Rex Tillersont Magyarország és a magyar emberek együttérzéséről.

Közölte, hogy magyar áldozatokról továbbra sincs információ, a kint élő magyarok összefogása pedig példaértékű volt: egyikük vért is adott az áldozatoknak. Az amerikai hatóságok azt ígérték, ha felmerül egy adott ország érintettsége, akkor azonnal értesítik az országot.

Szijjártó a terrorizmus elleni fellépésre szólított fel sajtótájékoztatóján, majd hangsúlyozta, hogy Magyarország eddig is és a jövőben is ki fogja venni a részét a terrorizmus elleni harcban.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!