2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Híradó 18:30

Belföld

Szijjártó: Soha nem voltak még ilyen erősek a magyar-szerb kapcsolatok

Soha nem voltak még ilyen erősek, szorosak a magyar-szerb politikai és gazdasági, kereskedelmi és beruházási kapcsolatok - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, a Magyar-Szerb Gazdasági Vegyes Bizottság tizedik ülését követő sajtótájékoztatón.

  • Szijjártó: Soha nem voltak még ilyen erősek a magyar-szerb kapcsolatok

Szijjártó Péter hangsúlyozta: Szerbia Magyarország első számú nyugat-balkáni partnere, a két ország baráti kapcsolatának alapja a kölcsönös tisztelet.

Tavaly a kétoldalú kereskedelmi forgalom mintegy 2,5 milliárd eurót ért el, az idei év eddigi szakaszában pedig már 4 százalékkal haladta meg a kétoldalú +forgalom a tavalyi egész éves teljesítményt - tette hozzá.

Goran Knezevic szerb gazdasági miniszter kiemelte: Magyarország Szerbia hatodik legfontosabb külkereskedelmi partnere, és Magyarország a 13. legjelentősebb befektető Szerbiában.

A sajtótájékoztatót követően Szijjártó Péter a Magyar Érdemrend Középkeresztjével tüntette ki Goran Knezevicet.

Szijjártó Péter elmondta: Szerbiában két fontos ágazatban is magyar vállalatok szerezték meg a második legjelentősebb helyet. A Mol 110 millió eurónál is több befektetést hajtott végre Szerbiában, 62 benzinkúttal rendelkezik és az üzemanyag-kereskedelmi piac második legnagyobb szereplője Szerbiában, ráadásul a vállalat nemrégiben adta át az új karlócai tárolóját. Az OTP Bank a szerb bankpiac második legnagyobb szereplőjévé lépett előre, miután egy vajdasági bank megvétele után a Societe Generale szerbiai leánycégét is megvásárolta.

A külgazdasági és külügyminiszter ismertette: a vajdasági gazdaságfejlesztési program keretében 46 milliárd forint támogatást biztosított a magyar kormány a vajdasági magyar gazdálkodóknak és vállalkozóknak, 12 591 pályázatot támogattak, ennek révén 86 milliárd forint beruházás jött létre a Vajdaságban. Az Exim 110 millió eurós keretet nyitott a kétoldalú vállalkozói együttműködés finanszírozására, a 110 millió euróból 50 millió eurót már lekötöttek a Szeged-Szabadka vasútvonal fejlesztésére - közölte.

A miniszter a legutóbbi intézkedések között említette, hogy Röszkén sor kerül a határátkelők technológiai megújítására, és tervezik a hercegszántói határátkelőt alkalmassá tételét a teherforgalom lebonyolítására.

A két ország belügyminiszterének döntése alapján az ünnepi időszakra, december 15. és január 15. között a "szisztematikus schengeni ellenőrzést a déli határátkelőknél felfüggesztik", ehelyett erre az időszakra szúrópróbaszerű ellenőrzést vezetnek be.

Szijjártó Péter kiemelte: a magyar kormány emellett 10 milliárd forintos támogatási keretet nyitott azoknak a magyar vállalatoknak, amelyek Dél-Szerbiában hajtanak végre beruházásokat. Jelezte: még az idén aláírják a Szeged-Szabadka vasútvonal felújítására vonatkozó szerződést.

A külgazdasági és külügyminiszter szólt arról is, Magyarország megkapta az engedélyt, hogy ismét beinduljon a sertéspestis miatt korábban felfüggesztett sertésexport Szerbiába, néhány technikai kérdést egyeztetnek még.

A miniszter rámutatott: Szerbia az egyetlen olyan déli szomszéd ország, amely megvalósította azokat a technikai fejlesztéseket, amelyek ahhoz kellenek, hogy Magyarország a szükséges gázmennyiséget délről is be tudja szerezni. Szerbiában 400 kilométernyi gázvezetékre van szükség ahhoz, hogy a Török Áramlat nevű gázvezetékből Magyarország 2021-től gázt tudjon venni, ennek felét a szerbek már megépítették.

Megjegyezte, hogy a migrációval kapcsolatos feladatok miatt 15 magyar rendőr segít szerb kollégáiknak a határőrizeti feladatok ellátásában.

Kérdésekre válaszolva Szijjártó Péter leszögezte: Magyarország elkötelezetten támogatja Szerbia uniós csatlakozási folyamatát, Szerbia unióhoz való csatlakozása nemcsak a két ország, hanem egész Európa érdeke.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

A Fidesz-KDNP európai parlamenti kampánynyitóján Orbán Viktor miniszterelnök felidézte, hogy az e heti kétnapos Nemzeti Konzervativizmus Konferenciát (NatCon) három brüsszeli polgármester is megpróbálta betiltani, de a rendezvény végül lezajlott. A kormányfő most elhozta magával a betiltó határozat szövegét. Kiderült, milyen is a brüsszeli jogállamiság.
Szentkirályi Alexandra: Karácsony Gergely elnémult budapesti terveimre

Szentkirályi Alexandra: Karácsony Gergely elnémult budapesti terveimre

Karácsony Gergely elnémulva reagált budapesti terveimre. Én is elnémulnék a főpolgármester úr helyében, ha ilyen csapnivaló 4,5 év állna mögöttem városvezetőként - mondta Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje a Facebook-oldalán pénteken közzétett videóban.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!