2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Szijjártó: Nem azokat kell befogadni, akik félelmet keltettek

Hír TV

2018. február 5., hétfő 12:37, frissítve: hétfő 17:23

Magyarország kizárólag a genfi egyezmény értelmében fogadott be menekülteket, ahogyan tette ezt az elmúlt években is, az erről szóló adatok pedig nyilvánosak – a külgazdasági és külügyminiszter szerint.

Szijjártó Péter a Hír TV-nek kijelentette: a kormány továbbra sem enged az uniós nyomásnak – azaz egyetlen olyan menedékkérelmet sem bírálnak el, amelyet nem hivatalos úton, Magyarországon adtak be.

Azokat az embereket kellene befogadni, akik például Röszkénél megtámadták a magyar rendőröket? Azokat az embereket kéne befogadni, akik vonultak át Magyarországon úgy, hogy belemosolyogtak a kamerákba, mosolyogva sértették meg a magyar jogszabályokat, mosolyogva sértették meg a nemzetközi jogszabályokat, blokkolták az autópályáinkat, méltatlan körülményeket okoztak itt, Budapesten, félelmet keltettek az emberekben? Én nem hiszem, hogy bárki komolyan gondolja, hogy ezeknek az embereknek bármilyen kérelmét is el kéne bírálni, pláne ezeket be kéne fogadni. Tehát az össze nem illő dolgokat nem kell összekeverni, és mi semmilyen ránk erőltetett kvótát nem fogunk elfogadni senkitől. Legyen az az Európai Unió, az ENSZ vagy bárki más – szögezte le a külügyminiszter.

Törölve

Az Európai Bizottság szerint nem Brüsszel, hanem a magyar kormány kezeli a Migrációs Alapot, de a programokról rendszeresen egyeztetnek. A Magyar Nemzet talált rá a Belügyi Alapok honlapján arra, hogy a fővárosi önkormányzat hajléktalanokat segítő szervezete 2015-ben több mint 80 millió forintot kapott az EU által létrehozott Menekültügyi Alapból. A projektet az unió 75 százalékban támogatja, a maradék 25 százalékot pedig a hazai költségvetésből állták – tehát a magyar kormány is adott pénzt a menekültek lakhatására, de a hír megjelenése után a programot törölték.

„Láttuk azokat a tudósításokat, amelyek szerint a magyar kormány törölte a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap programjait. Ezeket az alapokat a magyar kormány kezeli, ezért az ő felelősségük, hogy terveket készítsenek, rendeljenek meg vagy töröljenek. Természetesen rendszeres egyeztetünk a magyar kormánnyal, és ha szükségesnek látjuk, kérhetjük, hogy tisztázzon egy esetet” – mondta az Európai Bizottság szóvivője.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!