2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Szijjártó: A kormánynak és az önkormányzatoknak is egy irányba kell húzniuk a szekeret

A kormánynak és az önkormányzatoknak is egy irányba kell húzniuk a szekeret - mondta a külgazdasági és külügyminiszter az október 13-i választásokkal kapcsolatban pénteken lakossági fórumon, Budapesten.

  • Szijjártó: A kormánynak és az önkormányzatoknak is egy irányba kell húzniuk a szekeret

Szijjártó Péter hangsúlyozta: a helyhatósági választok tétje az elmúlt kilenc év "fantasztikus" eredményeinek megvédése.

A miniszter a soroksári Táncsics Mihály Művelődési Házban mintegy kétszáz ember előtt azt mondta, hogy az elmúlt kilenc év alatt Magyarország Európa legversenyképesebb és legbiztonságosabb országgá vált.

A helyhatósági választások tétje ezeknek a sikereknek a megvédése, ugyanis - mint fogalmazott - ha az ellenzék az önkormányzatokban nagy szerephez jut, "elkezdenek rombolni, (...) mert (...) a Fidesz-kormányt akarják leváltani".

Az, hogy egy önkormányzati választás nem erről szól, az ellenzéket nem érdekli - tette hozzá.

Trócsányi László uniós biztosi jelölését példaként említve azt mondta:

az ellenzék azt a nemzeti érdeket is "félre tudja dobni", hogy egy magyar embernek legyen döntő befolyása az EU bővítésére és szomszédságpolitikájára.

Szijjártó Péter emlékeztetett arra: 2010-ben Magyarország gazdasági szempontból "a szakadék szélén egyensúlyozott", 12 százalékos volt a munkanélküliség, az államadósság "az egekbe emelkedett", miközben a Nemzetközi Valutalap (IMF) gazdaságpolitikai megkötésekkel élt.

Ezzel szemben Magyarország mára az EU leggyorsabb gazdasági növekedési ütemet tudja felmutatni, megvalósult a teljes foglalkoztatottság, 2010 óra minden évben csökkentették az államadósságot, továbbá "bebizonyítottuk a világnak", hogy lehetséges eladósodás nélkül sok munkahelyet teremteni - sorolta a miniszter.

Közölte:

2010 óta 800 ezer új munkahely jött létre; míg 2010-ben 1,8 millió ember "nyakába varrták" a közteherviselést, ma már 4,5 millióan fizetnek adót. Arra is rámutatott, hogy míg Magyarország a lakosság száma alapján kilencvenkettedik a világon, az exportteljesítmény alapján a 34.

Az országba érkező beruházásokra térve pedig azt mondta: az új állásokban a munkavállalók 2017-ben átlagosan bruttó 304 ezer forintot, 2018-ban 420 ezer forintot, idén pedig 505 ezer forintot kerestek.

Szijjártó Péter óriási értéknek nevezte a Magyarországot jellemző politikai stabilitást és kiszámíthatóságot, megjegyezve, hogy az eredményekhez nagy választói felhatalmazás is kellett. Megfogalmazása szerint csak azok az országok lehetnek sikeresek, ahol "nincsenek fölösleges, parttalan viták, nincs pitiánerkedés, nincs árokásás", hanem világos, egyértelmű felhatalmazást adtak a választók, és ennek alapján nyugodt kormányzati munka folyik. "Ez ma Európában egyedül Magyarországon és Lengyelországon van így" - hangoztatta.

Közölte azt is:

a magyar külpolitikai döntéseit Budapesten hozzák, azokat kizárólag a nemzeti érdek mozgatja.

Úgy vélekedett, hogy a "nemzeti önfeladást" hirdető Európai Egyesült Államok koncepciójával szemben az unió csak akkor lehet erős, ha erős nemzetek alkotják, és ennek alapfeltétele, hogy tisztelje a tagállamok saját hagyományait, kultúráját.

Szijjártó Péter a fórum házigazdáját, a Fidesz alelnökét, országgyűlési képviselőjét, Kubatov Gábort is méltatva összegzésként kijelentette: a Fidesz 2006 ősze és 2019 tavasza között összesen kilenc országgyűlési, önkormányzati és európai parlamenti választást "utcahosszal" nyert meg.

Úgy fogalmazott: "nem lát okot arra", hogy októberben ne ugyanez az eredmény szülessen, egyúttal arra kérte a soroksári választókat, hogy a XXIII. kerületben a Fidesz által támogatott független polgármesterjelöltre, Bese Ferencre szavazzanak.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!