2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Sajtóklub 08:05

Belföld

Szigorúan ellenőrzött mellek a Vígszínházban

A Visegrádi négyek tagországainak színházaiban indult mellrákellenes kampány. Budapesten a Vígszínház csatlakozott a kezdeményezéshez. Magyarországon az utóbbi években sem csökken a mellrák okozta halálozás, a szűréseken történő részvétel pedig csak csekély mértékben nőtt.

  • Szigorúan ellenőrzött mellek a Vígszínházban

Gipszből öntötték ezeket a női mell-lenyomatokat. Az így összeállított falat először 2015-ben állították ki a Karlovy Vary filmfesztiválon. Jirí Menzel Oscar-díjas fimje után a Szigorúan ellenőrzött mellek címet kapta, és azóta több helyen is felállították.

Tavaly kaptuk az ötletet, hogy színházi környezetben is megmutassuk ezt a falat. Rengeteg nő ül a nézőtéren, így ez jó alkalom, hogy ráirányítsuk a figyelmüket a mellrák-veszélyre, hogy közelebb kerüljenek ehhez a témához és tegyenek a betegség ellen.– mondta el Eva Knapp, a csehországi Mellrák Ellen Küzdő Nők Szervezetének elnöke. 

Budapesten a Vígszínház örömmel fogadta be a gipszmellekből épült falat. Az üres dobozokba még újabb lenyomatok is felkerülhetnek, a színházban el is készítik ezeket, ha akad vállalkozó modell.

Ugye mi a cseh művészekkel nagyon közeli baráti kapcsolatot ápoltunk, ápolunk most is, hiszen rengeteg alkotó jön Csehországból, úgyhogy nagyon örülök, hogy így együtt tudunk tenni a megelőzésért, hogy felhívjuk a figyelmet– nyilatkozta Eszenyi Enikő színésznő, rendező, a Vígszínház igazgatónője.

 "Valószínűleg minden nő átmegy azokon a pszichés fázisokon, a méret pont én, a mi lesz ezután. És én azt gondolom, hogy nagyon-nagyon fontos, hogy segítsük a nőket abban, hogy higgyenek abban, hogy mellműtét után, daganatos betegség után is van élet." – mondta el Tóthné Lacza Zsuzsanna az Anita Hungária ügyvezetője. Magyarországon évente 5-6 ezer mellrákos beteget diagnosztizálnak.

A szűréseken résztvevők száma csak lassan emelkedik, sok nőnek eszébe se jut, hogy elmenjen - mondja a Rákbetegek Országos Szervezetének vezetője. Így évente 2000-en belehalnak a betegségbe.

 Magyarországon jelenleg stagnál, ami azt jelenti, hogy nem nő a haláleseteknek a száma. Ez is egyfajta eredmény már talán, dehát még messze a vége – jegyezte meg Szabó János, a Rákbetegek Országos Szervezetének elnöke. A női mell-lenyomatokból épült figyelemfelkeltő falat jövő nyáron Prágában, egy mellrákkal kapcsolatos világkongresszuson is felállítják.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Üti-veri egymást a DK és a Kutyapárt a Hegyvidéken

Üti-veri egymást a DK és a Kutyapárt a Hegyvidéken

Annak ellenére, hogy a Kutyapárt megnyerte az előválasztást a Hegyvidéken, Gyurcsányék ráindítják a jelöltjüket. A Kutyapárt szerint a DK, a DK szerint a pedig Kutyapárt az akadálya annak, hogy legyőzzék a Fideszt a XII. kerületben.
Kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés

Kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés

Ma indul a választási kampány Magyarországon, és mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!