2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben 03:00

Több milliárdnyi támogatást vontak már vissza szabálytalanságok miatt

,

2016. november 14., hétfő 17:36, frissítve: kedd 13:51

Jelentős szigorítást sürget a kutatás-fejlesztési pályázatok ellenőrzésében a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke. Pálinkás József a Hír TV-nek úgy nyilatkozott: jelenleg akár a 3 milliárd forintot is eléri évente a szabálytalanság miatt visszavont támogatások összege.

Kereskedőházat létrehozva jutott uniós pénzhez az egyik kormányközeli üzletember, Tombor Andrásnak a borászata. Ezt Célpont című műsorunkban mutattuk be. Ezeket a pénzeket eredetileg innovációra, kutatásokra adták, ám az LMP-s Hadházy Ákos szerint rendszerszintű a források a magánzsebekbe juttatása.

„Nagyon gyakori módozata ezeknek a pénzeknek az eltüntetésének, hogy olyan cégek kapnak meg bizonyos témákra pénzeket, amelyeknek semmi köze nincsen az adott kutatási területhez” – hívta fel a figyelmet Hadházy Ákos.

A nemzeti innovációs hivatal vezetője is szembesült már súlyos szabálytalanságokkal.

- Az elmúlt években volt-e erre példa, hogy kutatási projektet le kellett állítani kirívó szabálytalanság miatt?
- Volt rá példa, sőt, arra is volt példa, hogy bírósági eljárást indítottunk. Ezek természetesen már a nem kellemes részei a dolognak, és most is van egy olyan nagy program, amelyben a szerződést, jelentős szerződésmódosítást hajtunk végre, mert a program halad abban az ütemben, amilyen ütemben ez elvárható lenne.

(Pálinkás József elnök, Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal)

Pálinkás József jelentős szigorítást szorgalmaz a pályázatoknál. Adataik szerint ugyanis évente több milliárd forint az az összeg, amelyet különböző súlyú szabálytalanságok miatt nem az eredeti célok szerint használnak fel.

„Ezek évente 1-3 milliárd forint körüli összegek voltak eddig. Eddig a támogatások sokkal kisebbek voltak, tehát az ellenőrzést azt az elkövetkezendő években jelentős mértékben szigorítanunk kell” – húzta alá Pálinkás József.

A pályázatokat felügyelő Miniszterelnökség parlamenti államtitkárát is kérdeztük volna az esetleges szigorításokról, Csepreghy Nándor azonban adásunk idejéig nem reagált kérdéseinkre.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!