2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Szigorítják a jogosítvány megszerzését

A tervek szerint jövőre szigorodnak a jogosítvány megszerzésének feltételei, kismotort csak a 16 éven felüliek vezethetnek majd, autóbusz-vezetői jogosítványt pedig a huszonnegyedik életévüket betöltők kaphatnak. A szakoktatókat megosztja a tervezet, az autósiskolák szerintük így is nehéz helyzetben vannak, a magas tandíjak miatt ugyanis évről évre kevesebben iratkoznak be a tanfolyamokra.

Üresek a tantermek az egyik kaposvári autósiskolában, pedig a korábbi években nyáron akartak a legtöbben jogosítványt szerezni. Kovács Sándor ügyvezető igazgató szerint egy a közelmúltban napvilágot látott felmérés azt mutatja, hogy a lakosság csaknem 70 százalékának jelenleg más, sokkal fontosabb dolgokra kell költenie a jogosítványnál. Ebben az évben meghaladhatja a 30 százalékos visszaesést a képzésben részt vevők száma.

Egy B kategóriás jogosítvány megszerzése átlagosan 150 ezer forintba kerül. Sikertelen vizsga esetén a pluszórák több tízezer forinttal drágítják.

Az autósiskolák helyzetét tovább ronthatja az is, hogy január elsejétől eltörlik a segédmotor kategóriát, így aki kismotorra szeretne jogosítványt, 16 éves koráig várnia kell. Nagymotorra a mostani 21 helyett pedig már csak a 24 évesek vizsgázhatnának. Ez is több mint 100 ezer forintba kerül. A változásnak az oktatók szerint van előnye és hátránya is. A módosítástól a törvényhozók a motoros balesetek számának csökkenését várják.

Változások a buszoknál és a teherautóknál is lesznek. Jövőre a nehézpótkocsis vizsgát 18 helyett csak a 21 éven felüliek tehetik le, míg autóbusz-vezetőnek 21 helyett 24 év felettiek jelentkezhetnek majd.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!