2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Vezércikk 06:00

Szigetvári: A fideszes kasztnak mindent szabad

Hír TV

2018. április 6., péntek 12:10, frissítve: péntek 17:14

Óriásplakátokon kérte számon az Együtt Polt Péteren a fideszes elitet érintő büntetőeljárások elhúzódását. A párt képviseletében Szigetvári Viktor arra emlékeztetett, hogy az Elios-ügyben két hónap telt el a nyomozás elrendelése óta, ám Orbán Viktor vejét még nem hallgatták ki. A sajtótájékoztatót „Három óriásplakát a Legfőbb ügyészség határában” címmel hirdették meg – utalva az Oscar-díjas amerikai filmre, amelyben a főszereplő plakátok kihelyezésével hívja fel a figyelmet az igazságszolgáltatás mulasztásaira.

 

Az Együtt álláspontja szerint azért nem nyomoznak, azért nem hallgatják ki őket, mert a Fidesz egy olyan elnyomó, illiberális rendszert épített ki, amelyben a fideszes kasztnak, a fideszes elitnek mindent szabad. Fideszesek ellen nem nyomoznak, az ellenzékieket meg nem létező bűnök miatt is előzetes letartóztatásba helyezik. Egészen biztos vagyok benne, ha én követtem volna el azt, amit az Elios elkövetett, akkor már vezetőszáron, kamerák előtt vezettek volna el. Álláspontunk szerint egy szabad országban a miniszterelnök veje sem lophat – nyilatkozta a politikus.

 

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!