2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Belföld

Szerb színekben folytatja a kajakfenomén

Szerb színekben folytatja pályafutását a hétszeres kajakvilágbajnok, Benedek Dalma. A Nemzeti Sport értesülése szerint a sportoló férje révén lehet szerb állampolgár, az erről szóló okmányokat pedig már eljuttatta a magyar szövetségnek.

Fábiánné Rozsnyói Katalin versenyzője azért válthat országot, mert lemaradt az elmúlt három olimpiáról, holott a játékok előtt mind a három világbajnok női négyesnek tagja volt. A női kajaknégyes Londonban aranyérmet szerzett.

Legutóbb Janics Natasával kapcsolatban hozták elő, hogy ismét szerb színekben versenyez tovább. A Hír Televízió információi szerint aztán a sportoló cáfolta ezeket a híreket.

A londoni olimpián Janics Kovács Katalinnal úgy állt rajthoz a női 500 méteres kajak kettes versenyen, hogy 2004-ben és 2008-ban is aranyérmes volt, végül másodikként értek célba. Mivel a válogatókon mindenkit megvert, 200 méter egyéniben is ő indult, ebben a számban bronzig jutott. Saját teljesítményével egyik alkalommal sem volt megelégedve, azt nyilatkozta, túl sokat versenyzett az utóbbi időszakban. Hazánk első helyen végzett a londoni éremtáblázaton kajak-kenuban.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Napi aktuális – Vita a NatCon jelentőségéről + videó

Napi aktuális – Vita a NatCon jelentőségéről + videó

A Napi aktuálisban immár ma másodszor vendég volt Zila János elemző, Alapjogokért Központ és Szentiványi István külpolitikai szakértő, akikkel a "Vita a NatCon jelentőségéről" témában beszélgetett Velkovics Vilmos műsorvezető.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Rétvári Bence szerint felelőtlenek az oltásellenes csoportok + videó

Rétvári Bence szerint felelőtlenek az oltásellenes csoportok + videó

A parlamenti államtitkár hangsúlyozta: "Láthatóan idén sokkal több eljárást indítottak az oltások ellen és sokkal szervezettebbek. Álhíreket terjesztenek, részletes leírásokat tesznek közzé az interneten, hogyan kell akadályozni az oltás beadását. Ez óriási felelőtlenség."
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!