2024. 12. 21. Szombat Tamás napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Sajtóklub 08:05

Szentendrei úti baleset: előzetesben a részeg milliomos

,

2017. március 20., hétfő 15:00, frissítve: hétfő 17:27

Előzetes letartóztatásba került a szentendrei úti halálos baleset okozásával gyanúsított férfi.

A Fővárosi Főügyészség a szökés, és az elrejtőzés veszélye miatt indítványozta a legszigorúbb kényszerintézkedés elrendelését. A Blikk írása szerint a férfi egy másik autóval versenyzett amikor hátulról, a piros lámpánál várakozó járműbe csapódott. A lapnak a férfi egyik ismerőse azt mondta, a sofőr véréből 4 üveg bornyi alkoholmennyiséget mutattak ki. A balesetben a vétlen autóban ülő két fiatal azonnal meghalt, egyikük a 21 éves ifjúsági világbajnok kajakos, Janza Richárd volt.

– A gyanúsítottal szemben egészségi állapota javulása esetén fennállhat a szökés elrejtőzés veszélye. Másrészt mivel a nyomozás kezdeti szakaszban van és számos fontos bizonyítékot kell még beszerezni, illetve az ügy körülményét, az elkövetés körülményeit tisztázni kell. És fennáll annak a veszélye, hogy a gyanúsított a bizonyítást megnehezítené, ezért a bíróság az ügyészségi indítvánnyal egyezően előzetes letartóztatásba helyezte a férfit.
Igaz az az információ, hogy ittas volt a balesetet okozó sofőr?
– A nyomozást a Budapesti Rendőr Főkapitányság teljesíti.  A nyomozás részleteiről, a beszerzendő bizonyítékokról és nyomozási cselekményekről előzetesen nem lehet tájékoztatást adni – mondta Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!