2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Szemétügy: a miniszteren kérik számon a csúszást

2016. július 23., szombat 17:24, frissítve: szombat 17:51

Nyílt levélben kéri számon a szemétszállítási díj beszedésének csúszását a fejlesztési miniszteren az MSZP. A szocialisták szerint a kormánynak meg kell akadályoznia, hogy egy összegben számlázzanak ki többhavi díjat. Az állami kukaholding várhatóan háromhavi díjat küld majd ki az első csekkel.

A kukások ugyanazok, de a munkájukért más számláz, illetve számlázna. Az állam áprilistól központosította a szolgáltatást. A szemétszállítási díjat a kukaholdingként emlegetett Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló Zrt. szedi be, legalábbis papíron. A társaság egyelőre nem számláz, mert nincs mivel. A számlázási rendszer kialakítására júniusban írták csak ki a közbeszerzési eljárást.

Remeteszőlősön sem kaptak a háztartások csekket több mint egy negyedéve.

„Az biztos, hogy nem szerencsés történet ez. Az is biztos, hogy minden településen vannak olyan emberek, akiknek problémát okoz, hogy akár két negyedéves számlát felgyülemlett összegként kifizessenek. De az is biztos, hogy erős információhiánnyal küszködünk. Azt nem tudom, hogy vajon a szolgáltató is, de egy biztos, nem tűnik zökkenőmentesnek az átállás” – nyilatkozta Szathmáry Gergely, Remeteszőlős polgármestere.

Az egyik szocialista országgyűlési képviselő nyílt levelet írt a kukaholdingot felügyelő fejlesztési miniszternek, Seszták Miklósnak. Heringes Anita azt mondja, hogy a szegényebb családoknak egyhavi szemétszállítási díj kifizetése is gondot okoz, nemhogy többhavi. „Nem az van, hogy félre tud tenni a csekkek befizetésére, hanem azt a csekket fizeti be, amelyik éppen már lejárt, vagy a kupac tetején van. Vagy éppen élelmet vesz a gyerekének, vagy új cipőt. Nem tud félretenni arra, hogy majd októberben, szeptemberben vagy véletlenül augusztusban – amire kevés esélyt látok – kijön a szemétszállítási díj, a következő meg néhány hónapra” – jelentette ki a szocialista országgyűlési képviselő.

A holding vezérigazgatója azt mondta, hogy az elmaradt díjakat nem egy összegben szedik majd be. Az első számla, amelyet várhatóan augusztusban postáznak, az áprilistól júniusig tartó időszakot foglalja csak magában. „A következő számla szintén csúsztatott határidővel jön, és az is már csak az aktuális összegről, tehát nem lesz összevonva, nem egy horribilis összeget fognak kapni. Most csak az aktuális számlaösszeg megy ki, amivel elmaradásban vannak, és nem kummulálisan az összes hónapra, hanem csak a negyedévre vonatkozóan” – ígérte Weingartner Balázs.

Egy 60 literes kuka ürítéséért 2000-3000 forintot kell fizetni negyedévente, a 120 literesért pedig ennek a dupláját.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!