2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Láncreakció 13:00

Belföld

Személyeskedésbe fordult az amerikai elnök Twitter-vitája

Pokolfajzatnak és vesztesnek nevezte az amerikai elnök főtanácsadója férjét. Donald Trumpot azonban a republikánus párti politikusok is bírálják, amiért a párt egyik néhai politikusát többször is nyilvánosan becsmérelte.

  • Személyeskedésbe fordult az amerikai elnök Twitter-vitája

Újságírókhoz érkezik a fehér ház kertjében az amerikai elnök. Elnöksége közel-keleti eredményeiről számolt be nekik.

Azért hoztam ezt ide önöknek, mert ezen a térképen minden pirossal jelöltünk. Ez volt a választások éjszakáján, minden ami piros, az az ISIS. Amikor átvettem a kormányzást, teljes volt a zűrzavar. Lent ugyanaz a térkép, ezen nincs piros. De estére ez a piros pötty is eltűnik – mutatta a harci az iszlám állam felszámolásával kapcsolatos harci sikereket. Trump közölte az is, a terrorszervezet legyőzése után 400 amerikai katona marad Szíriában.

De az elnök elsősorban megint a kirohanásai miatt került a címlapokra. Ő George Conway az elnök főtanácsadójának a férje. A konzervatív jogász hétvége óta több Donald Trumpot bíráló twitter-üzenetet tett közzé. Ezekben a többi között azt írta, hogy inkább költözne Ausztráliába, minthogy még egyszer Trumpra szavazzon az elnök rossz mentális állapota miatt.

George Conway-t, gyakran Mr. Kellyanne Conwaynak nevezik azok, akik ismerik. Nagyon féltékeny a felesége sikereire és azért dühös, mert mert nem kapta meg tőle azt az állást, amit annyira akart. Alig ismerem, de nézzék meg, totális lúzer és pokolfajzat férj– mondta Trump. 

Meghibbantál– csak ennyit fűzött hozzá a főtanácsadó férje, aki még a nárcisztikus személyiségzavarról szól szakirodalmat is odamásolt. A feleség azóta sorra jár magyarázkodni a bejegyzések miatt, szerinte a kettejük vitája sem az elnökhöz, sem a férjéhez fűződő viszonyát nem befolyásolja. 18 éve házasok és négy gyermekük van.

Trump azonban a republikánus politikusok felháborodását is kiváltotta. Többször bírálta a néhai John McCain szenátort, akivel közismerten nem volt jó viszonyban. Az ohiói Lima városában egy nagygyűlésen azt mondta, soha nem szerette a tavaly nyáron elhunyt politikust.

Szerinte ő juttatta el a sajtóhoz azt a volt brit hírszerző által összeállított iratot, amely összejátszást sejtetett a Trump-kampány munkatársai és oroszok között.

John McCain kapott egy hamis dossziét, amelyet a Hillary Clinton fizetett és John McCain megkapta. És mit csinált? Nem hívott fel, hanem átadta az FBI-nak abban a reményben, hogy veszélybe sodorjon, ez nem a legszebb dolog. ... JMcC évekig kampányolt az Obamacare visszavonását követelte, aztán amikor szavazni kellett róla, nemet mondott– mondta az ellnök, aki elítélően szólt McCain családjáról is. Azt mondta, megadta nekik azt a temetést, amit kértek, de még csak meg se köszönték neki.

A néhai szenátor Lánya, Meghan csak annyit válaszolt, apja rendkívül viccesnek tartaná, hogy még halálában is ő uralja a híreket, mert az elnök annyira féltékeny rá.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Hatvanmillió forintos segítséget kap a leégett Hotel Silvanus

Hatvanmillió forintos segítséget kap a leégett Hotel Silvanus

Március elején égett le a térség egyik leglátogatottabb szállodájának, a visegrádi Silvanus Hotelnek a legfelső szintje és tetőszerkezete, a jelentős tűzkárt szenvedett, több mint 100 embert foglalkoztató, 4 csillagos szálloda helyreállítása elkezdődött, amelyhez a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) 60 millió forinttal járul hozzá.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!