2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

A Hold válaszolt - Portréfilm Bay Zoltánról 10:50

Belföld

Szembesítő kampány a Jobbik baloldali megítéléséről

Szembesítő kampányban mutatja be az Alapjogokért Központ a Jobbik megítélésének fejlődéstörténetét, mai szövetségeseik egykori nyilatkozatain keresztül.

  • Szembesítő kampány a Jobbik baloldali megítéléséről

A kutatóintézet igazgatója szerint az elmúlt időszakban új dimenziót ért el a kettős mérce alkalmazása a hazai baloldalon.

A Jobbikban Jakab Péter elnökké választása óta sorozatosak a kilépések, a távozó politikusok legtöbbje nem ért egyet a balra tolódással és a pártelnök módszereivel.

Egy évvel ezelőtt választotta elnöknek Jakab Pétert a Jobbik kongresszusa. Az azóta eltelt időszakban pedig sorozatosak lettek a kilépések és a kizárások a pártból, számos alapszervezet pedig feloszlatta magát. Több vezető politikus is kilépett, a legtöbbjük az új pártelnök ténykedésével indokolta döntését. Sneider Tamás korábbi elnök júniusban azt mondta: Jakab Péter besúgóhálózatot működtet.

Bana Tibor, korábbi alelnök sem szerénykedett a jelzőkkel, amikor a kilépését indokolta.

Így vélekedik a Jobbik balra tolódásáról az Alapjogokért Központ igazgatója. A kutatóintézet szembesítő kampányt is indított, hogy bemutassák, miként változott meg a baloldali pártok és politikusok Jobbikkal kapcsolatos megítélése. Az idézeteket a közösségi médiában fogják közzétenni.

Szánthó Miklós hozzátette: a szélsőjobb és a szélsőbaloldal találkozása nem példanélküli a politikatörténetben, az ellenzéki szivárványkoalícióba olvadó Jobbik pedig elvesztette az erkölcsi alapot arra, hogy bárkit kioktasson.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

A nap kérdése

A nap kérdése

Büszke lehet Európai Parlamenti munkájára a magyar baloldal?
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!