2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Szél: Ledőlt egy fal

Hír TV

2018. április 23., hétfő 17:04

A Jobbik, az MSZP, a Párbeszéd és a DK politikusai is részt vettek az LMP által kezdeményezett tárgyaláson. Információnk szerint a megbeszélést kedden folytatják, amiről Szél Bernadett csak annyit mondott, hogy eredményesen akarnak dolgozni a magyar választópolgárokért. Az LMP társelnöke örömtelinek nevezte a mai egyeztetést, amire konkrét javaslatokkal érkezett több párt is.

– Abban állapodtunk meg, hogy önkorlátozással fogunk élni pontosan azért, hogy azok a javaslatok, amik elhangoztak a megbeszélésen, azok nagyobb eséllyel tudjanak megvalósulni, és ehhez tartani fogjuk magunkat. Viszont engedjék meg, hogy megosszam önökkel azt az örömöt, amit szerintem mindannyian éreztünk, hogy gyakorlatilag egy fal ledőlt azzal, hogy leültünk egymással és beszéltünk olyan dolgokról, amikről sokkal korábban is lehetett volna, meg kellett volna beszélni, de mindenesetre most ez az alkalom megtörtént, és mostantól kezdve ugye megállapodtunk abban, hogy több egyeztetés lesz. Úgyhogy, a magam részéről, azt tudom mondani, hogy a következőkben is azt remélem, hogy ilyen konstruktív hangulatban és konstruktív szándékkal fogunk tudni egymással dolgozni – emelte ki Szél Bernadett.

 

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!