2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Szél Bernadett rettentő csalódott

Hír TV

2017. október 24., kedd 21:16, frissítve: kedd 22:40

Másodszorra sem fogadta el az LMP-s politikus gyermekvédelmi törvény módosításáról szóló javaslatát az Országgyűlés igazságügyi bizottsága.

Az ellenzéki párt társelnöke azt szeretné, ha szexuális bűncselekményeket korábban elkövetett személyek ne csak gyerekekkel ne foglalkozhassanak, hanem az ezzel kapcsolatos képzésbe se kerülhessenek be – a fideszes többségű bizottság arra hivatkozva utasította el a háttéranyagot, hogy nem felel meg a házszabálynak.

„Roppant csalódott vagyok, és nemcsak azért, mert nem támogatta a bizottság a javaslatomat, hanem, amivel elviekben egyetértettek volna, ott sem tudtam kicsikarni egy olyan állásfoglalást, hogy akkor hogyan lehetne akár szakértői szinten együttműködve egy olyan módosító javaslatot kidolgozni, amivel végre megvalósulna, hogy a másodszorra idehozott, gyermekeket védő törvényjavaslatom át tud menni a magyar törvényhozáson. Láthatóan a nem akarásnak nyögés a vége, egyszerűen nem képesek elfogadni, hogy lépniük kell ezzel a nagyon fontos javaslattal kapcsolatban” – nyilatkozta az LMP frakcióvezetője.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!