2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Szegeden is megpróbálják megfélemlíteni az újságírókat

A hiteles és a kiegyensúlyozott tájékoztatást kérték számon az egyik szegedi hírportál szerkesztőségén az ellenzéki pártok képviselői Szegeden. A Jobbik, a Párbeszéd és az LMP helyi tagjai a Szegedma.hu újságíróival szerettek volna beszélni, mert szerintük a tényeket elferdítve tudósítottak az egyik tüntetésről. A hírportál főszerkesztője visszautasította a politikusok vádjait. Kapitány Gergely hangsúlyozta: a Jobbik képviselője nem jelezte a kifogásait a híroldal cikkeivel kapcsolatban.

  • Szegeden is megpróbálják megfélemlíteni az újságírókat

Közösen ment újságírókat számon kérni az LMP és a Jobbik Szegeden. Az ellenzéki politikusoknál a múlt pénteki szegedi forgalomlassító demonstrációról szóló tudósítás verte ki a biztosítékot. A portál kudarcnak nevezte a tüntetést a jelenlévők alacsony száma és a fiatalok hiánya miatt.

„Tárgyszerűen az ott leírtak, nem feleltek meg a valóságnak, illetve volt egyfajta olyan sugalmazás, ami az egészet olyan kontextusba helyezte, hogy az ellenzéki pártok által szervezett rendezvény nem érte el a célját, igazából kudarcba fulladt. Mi ezt úgy értékeltük, hogy ez tényszerűen sem igaz” – közölte Fehér Attila, az LMP Csongrád megyei elnök.

A jobbikos Tóth Péter szerint a híroldal álhíreket gyárt a tulajdonosváltás óta. „Az elmúlt 10 évben egy konzervatív közéleti lapot tudtak működtetni, és viszonylag objektív módon beszámoltak a város közéleti dolgairól. Ahhoz képest Budapestről, Pécsről ideküldött szerkesztők központi kormányzati kommunikációt folytatnak, amivel alapvetően az a céljuk, hogy az ellenzéki pártokat lejárassák” – fogalmazott a szegedi Jobbik elnöke.

Tóth Péter áhírgyártással vádolta a portált amit a főszerkesztő visszautasított.

– Én értem, hogy ez egy divatos kifejezés manapság.
– A miniszterelnök is használja.
– A miniszterelnök is használja, önök is használják.
– Ezen nem fogunk összeveszni.
– Mi nem vagyunk ezek, mert ha ezek lennénk, akkor lenne 35 darab elvesztett perünk, 48 darab helyreigazításunk, de nincs ilyen – fogalmazott Kapitány Gergely főszerkesztő.

A jobbikos politikus beismerte, hogy nem kértek helyreigazítást, de azt ígérte, a jövőben hivatalosan is jelzik, ha félretájékoztatást tapasztalnak. A Szegedma.hu főszerkesztője azt kérte a politikusoktól, hogy ne használják politikai haszonszerzésre a hírportált.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!