2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Százmilliókat kerestek a rabok a rossz körülmények miatt

2017. augusztus 23., szerda 12:47, frissítve: szerda 12:48

Közel ötszázmillió forintot kellett már fizetnie a magyar államnak a túlzsúfolt börtönökben fogva tartott raboknak.

A rabok több mint ezer keresetet nyújtottak be a fogva tartás körülményei miatt az Emberi Jogok Európai Bíróságához, amely százegy esetben el is marasztalta el a kormányt – írja a Népszava. A börtönhelyzet egész Európában csak Macedóniában rosszabb, mint Magyarországon. Ennek egyik oka, hogy egy 2010-es törvény már nem kötelezi a börtönöket, hogy a cellákban hat köbméter légtér és három négyzetméter mozgástér jusson egy embernek, erre csak törekedni kell. A másik ok, hogy az utóbbi időben nőtt a fogvatartotti létszám is a három csapás kötelező minimumbüntetései miatt.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!